17.fejezet

Sziasztok, hogy vagytok? :) na, itt az új rész, remélem ugyan úgy fog tetszeni, mint eddig :) Jó olvasást! :) 
*Heather*- Na, elcsattant az első csók? -vontam fel szemöldökeimet és pimaszul mosolyogtam. Rossz szokásom volt, hogy mindenbe beleszólok. hehe..
- Nem csókolóztunk.... és, honnan tudod, hogy most lett volna az első? -próbálta elfojtani mosolygását, de mindhiába. Meg sem lepődtem válaszán, mivel egymás agyának húzása már gyakorlataink közé tartozott. Csak mosolyogtam.
   Benyitottunk a klór szagú épületbe. Az ajtó nyitásával megzendült a fejünk fölött lógó szélcsengő. Mindenki felénk kapta a fejét, de természetes, ha megbámulnak, ha nektek is olyan szép a barátnőtök, mint Olive.
    Csak ketten ültek a váróteremben -két fiatal srác. Az egyikük nem volt az a tipikus szívtipró kinézetű, de egész helyes volt. A másik srácnak kapucni volt a fején és napszemüveg. Amikor ránk nézett, elmosolyodott, nem értettem, miért.
    Három szék ácsorgott üresen, miután a cuki srác kisétált. Én letelepedtem az ijesztő kinézetű, de még is izgalmasnak tűnő kapucnis mellé. Valami megérzés folytán, a lábaim maguktól vittek oda. Olive a velem szemben lévő, de mégis a szoba másik oldalán elhelyezkedő székre huppant. Olive szemeiben valami megmozdult, ahogy egymásra néztek a sráccal, majd mindketten elmosolyodtak. Szinte éreztem, ahogy Olive rám néz nevetése közepette -mert fejemet lehajtottam.
    Hideg kéz érintette meg meleg, csupasz térdemet, mire kicsit megugrottam. A srác volt Elkezdte simogatni a bal lábamat a térdemtől egészen a nadrágom vonaláig. Olive még mindig csak mosolygott. A hideg és idegen érintésektől folyamatosan remegtem.
- Szia, Heather. -mormogott alig hallhatóan. Képzelődtem? Csak az elmém játéka, hogy a nevemet mondta? Honnan ismerném? Mondjuk, amikor beléptem, volt valami a görbe mosolyában, amitől halálosan ismerős volt.
- Ömm... figyi, nem tudom, hogy te honnan jöttél, de nálunk nem szokás egy idegent tapogatni, szóval fejezd be kérlek! -szólítottam meg óvatosan. Furcsa volt, hogy Olive nem csinál semmit, amikor egy feltehetően nagykorú -ezt illetően pedofil- tapogatja a legjobb barátnőjét.
- Fáj, hogy meg sem ismersz. -nevetett. Hangja csiklandozott és libabőrös lettem.
- Kéne? -tapogatóztam tovább.
- Érdekes, a pasid tesóját meg sem ismered. -nagyobb hangerőre váltott, és azzal a lendülettel lekapta a bogárszemüveget, ami arca nagy részét takarta. Finnie, te mocskos kis játékmester.
- Utálom, hogy mindig meg tudsz lepni. -arcomon szétterült vigyor levakarhatatlannak tűnt, amikor nyakába vetettem magam, de Olive letörölte arcomról.
- Mi az, hogy a pasijának? -tátotta el kicsit a száját.
- Oh, Olive. Mindig is azt mondta, hogy mi együtt vagyunk Jack-el, nem emlékszel? -mutattam Finn-re. kicsit bokán rúgtam, hogy vegye a lapot.
- Nyugi, O. Semmi sincs, csak megszokásból mondtam. -mosolygott annyira hitelesen, hogy még én is majdnem elhittem.
- Azt hittem, már titkolózol előttem. -arcát lefelé irányította. - De ez butaság, mivel te sosem hazudnál nekem, igaz? -megrázkódtam, ahogy szembesültem 1000 wattos mosolyával és csillogó szemeivel. Várta a választ, egy apró 'igaz' szócskában reménykedve. De ez nem így volt. Soha nem hazudtam neki, csak akkor... nem tudtam, mit tenne, ha rájönne, hogy megint együtt vagyunk. Azt kellet mondanom, amit hallani akart. Még ha ezzel újabb hazugságnak is adok hangot.
- Soha! -mosolyogtam. Szemeim könnyektől lettek nedvesek.
  Finn újra megölelt, és a fülembe súgta, hogy hogyhogy nem tud Olive arról, hogy Jack-el vagyok. Igazából az is meglepett, hogy ő tud róla, mert Jack azt hiszem ma ment el. Nem válaszoltam szavaira, csak még szorosabban öleltem.
   Amikor behívtak minket, külön kellett mennünk. Az orvos megerőszakolta a fogaimat azzal a fém vacakkal. Nagyon undorító belegondolni, hogy mikor cserélhetett kesztyűt -jó, mondjuk mielőtt a kezelés elkezdődne, megfigyelik, hogy hogyan mosunk fogat meg kell vinni szájvizet a teljes szájhigiéniáért, de akkor is elég undorító belegondolni, hogy más szájában turkált előtte.
    Olive megkapta a fogszabályzóját, míg az enyém levehető.
   Finn megvárt minket a parkolóban, gondolom azt várta, hogy mennyünk vele haza.
- Oh, épp most hívtam George-t. -próbálta elmondani a nyilvánvalót O. -De lemondhatom... -dadorászta, de látszott rajta, hogy igen is Georgie-val akar menni.
- Nem kell, majd én elviszem Het-et, te meg menj George-val. Úgy is meg kell beszélnünk pár dolgot. -ha szemmel ölni lehetne, én már nem élnék. Finn ugyanis halálos pillantásaival díjazott.
- Rendben. -mosolygott Olive. Fogszabályzójáról visszaverődött a Nap fénye, és a szememet vette célpontnak.
   Finn kinyitotta nekem az anyósülésre nyíló ajtót, majd ő is beült a volán mögé.
- Akarsz vezetni? -mosolygott rám.
- Nincs meg a jogsim. -szomorodtam el. Meglepett a kérdése, jól tudta, hány éves vagyok.
- Ez akadály lenne? -mosolygott még szélesebben, nekem pedig rossz előérzetem támadt.


Most vettem észre, hogy egy fejezet eltűnt a blogról... :/ Nem tudjuk, mi történt. Egy rész, ami arról szólt, hogy Jack és Het összejöttek. szóval ne lepődjetek meg, hogy ebben a részben együtt vannak. 

by:me:D

FIGYELEM!

Nagyon, nagyon sajnáljuk, hogy régen hozunk új részt :/ de nyár van, gondolom ti sem a gép előtt töltitek az időtöket. *ren* épp nyaral, de amint megjön, megbeszéljük, hogy mi legyen a kövi részben és ígérem, hogy jó hosszú lesz!!! :))
megértéseteket köszönjük :)
by:me:D

16.Fejezet

Új rész!!!! *o*
És igeen Rékával tényleg majdnem egyszerre kapunk fogszabit! :)
Ő ma kapja meg én meg holnap...*creepynoise* Ez ilyesztő!!
na de pusszancs *ren*

 *Olive*
-Heather! Elaludtunk és ma kell mennünk a fogszabályzásra! Tudod, hogy mindketten ma kapjuk meg a fogszabályzónkat és nem késhetjük le ezt az időpontot.
-Mi van Olive? Még csak hajnal van...hagyjál aludni!
-Fél12 van! És fél 1-re van időpontunk..ha nem szerzünk valakit aki elvisz akkor esélytelen, hogy odaérjünk.
-Miért parázol annyira? Felhívod a pasid aztán ő úgy is eljön értünk, vagyis érted, én majd leszek a tartozék...neked úgyis mindent megtesz! Komolyan nem értem amúgy, hogy miért nem jártok,annyira nyálasan tökéletesek vagytok és annyira összeilletek, hogy az már borzalmas.
-Most mégis mi bajod van? De, mindegy is inkább keress ki valamit a szekrényedből én meg kölcsönveszek tőled valamit, mert nincs időm hazamenni. - igazából nagyon sajnálom Heather-t mert tudom, hogy iszonyatosan csalódott, hisz Jack itt hagyta, de nem önszántából tette. Gondolom, ha tehetné itt maradna vele, de neki ott az egyetem amit muszáj befejezni úgyhogy nem értem miért rajtam kell levezetnie a feszültségét. De végülis azért vagyok a barátnője, hogy állandóan vigasztaljam és próbáljam elterelni a gondolatait, hátha sikerül felvidítanom egy kicsit. Nagyon rossz ilyennek látnom amikor mindig életvidám és örül mindennek. Arról, hogy kisebb lett a hirtelen rá tört depressziótól...nem tudok nyilatkozni szerinte igen, de tudjátok nekem mindig is nagy lesz,hisz magasabb nálam így is úgy is. Amíg ő bement a fürdőszobába én kihasználtam az alkalmat és írtam egy gyors üzenetet Jack-nek.
"Tudom, hogy iszonyat elfoglalt vagy, de este egy Skype konferencia hívás beleférhetne az életedbe! Légy szíves hívj!! Olive x"
Aztán felrángattam Heather egyik farmer rövid gatyáját meg az egyik topját amihez felvettem a pulcsim és már kész is voltam, amikor eszembe jutott a kukás sapim. Na anélkül egy lépést sem! Egy 10 perccel később telefonomért nyúltam újból és beírtam George számát. Jó 6 csörgést kellett várnom, míg felvette a telefonját.
-Szia George! Lenne egy nagy kérésem. El kéne jutnunk a  fogszabályzásra, de messze van és a tömegközlekedésre nincs időnk.
-Értem. szóval el kéne vinnem titeket, ha jól értem?- éreztem hangjában azt a fojtott mosolyt és elgondoltam, ahogy pici gödröcskéi megjelennek az arcán és rögtön elpirosodtam egy kicsit viszont éreztem azt a várakozásteljes csendet a vonal végén amitől éreztem, hogy meg kell szólalnom.
-Öhhm..ha nagy problémát jelent megoldjuk csak gondoltam ráérsz.
-Ráérek éppen, mármint a menedzser várhat magára. Egy 5 perc és ott vagyok jó?
-Imádlak Georgie! Várunk..- gyorsan kinyomtam a hívást és elmentem a fürdőhöz. Lehet, hogy rosszul hallottam, de mintha kiszűrődő hányás hangok lennének. Gondolkoztam és csak Heather lehet az, de mégis miért csinálná ezt? Nem nagyon izgatott mit gondol majd, de gyorsan rányitottam az ajtót ami hála az égnek nem volt bezárva és odarohantam hozzá.
-Heather, legalább a hajadat felköthetted volna! Annyira figyelmetlen vagy és mégis mit csinálsz? De, tudod mit? Most nem kérdezősködök majd elmondod ha akarod. Egyszerűen csak most meg a szád és szájvízzel egy jó párszor öblítsd ki, mert szegény orvos le fog ájulni a székéről! Gyere felsegítelek! - az utolsó mondatoknál láttam valami halvány mosolyt az arcán és tudtam, hogyha most kezdeném faggatni semmilyen célt nem érnék el nála így inkább segítettem megmosni az arcát és felcopfozta a haját egy lófarokba. Pár perc múlva normálisabb arca lett és a szája is nagyon mentol illatú lett. Épp ekkor viszont megszólalt a csengő és lerohantam nyitni az ajtót. George, mint mindig most is észvesztően nézett ki pedig csak egy fekete póló és egy sötét színű farmer volt rajta. Arcán az a tipikus pimasz mosoly terült el és karját ölelésre nyitotta. Nem kell mondanom, rögtön odabújtam mellkasához és beszívtam tipikus tusfürdő,parfüm és bőr illatát. Annyira lenyugodtam ott az ölelő karjai között, hogy el is feledkeztem, hogy nekünk éppen rohannunk kéne a fogszabályzásra . Egy perc múlva viszont lerohant Heather is.
-Galambocskáim! Elhiszem, hogy nagyon szeretitek egymást, de 12 múlt...ha nem indulunk nekünk annyi Olive!
-George indítsd be a kocsit és tövig a gázt! - útközben a rádió szólt és alig beszéltünk valamiről. Viszont szerencsére a kínos csend hamar megszűnt hiszen megérkeztünk a fogorvosi rendelőhöz és kiszálltunk volna a kocsiból, ha nem jut eszembe meg kéne köszönnöm George-nak a fuvart. Szóval odahajoltam hozzá és egy cuppanós puszit nyomtam arcára, majd rámosolyogtam és kiszálltam a kocsiból és Heather után eredtem aki már a bejáratnál várakozott rám.

15. fejezet :)

Bocsi, hogy rövid lett, de most nekem nincs ötletem. Ebben a részben inkább az igaz barátságot szeretném feltárni. (Még ha az az igaz barát az ország másik végén van is, igaz *ren*?? ☺)

*Heather*

- Olive, merre vagy? –hüppögtem. Amikor Jack elment, azt hittem, hogy végre boldog leszek, mert mindent tisztáztunk, de amikor rájöttem, hogy elment, a sírás kezdett fojtogatni, ami most előtört belőlem.

- George szállodájában. Mi a baj, Het? –kérdezte kedvesen. Amikor sírok, kicsit érzéketlen vagyok…

- Jé, honnan jöttél rá, hogy valami bajom van? –ironikus válaszomon meg sem lepődött, mert ismert. –Az van, hogy… - kezdtem, de be is fejeztem, mert tényleg nem akartam neki elmondani, hogy összejöttünk. –Jack elment… - meg még pár részlet, amit nem kéne tudnod… tettem hozzá magamban.

- Várj meg, mindjárt ott vagyok! –és megszakította a vonalat.

   Fél órával később kopogás nélkül berontott a szobám ajtaján.

- Heather, úgy sajnálom… - karolta át a vállamat.

- De pont most, amikor… - lendültem volna bele a sztoriba, de elgondolkodtam, hogy hogyan kellene kamufolytatást kitalálnom. -… a legnagyobb szükségem lenne rá. Összevesztünk, de rajtad kívül nincs váll, ahol kisírhatom magam, de te sem vagy már itt nekem. –próbáltam terelni a témát, hogy annak tűnjön, hogy őt hibáztatom azért, hogy Jack elment, de nem így gondoltam. Valakit tényleg hibáztatni akartam, de nem Olive-t.

- Het, én mindig itt leszek veled. –suttogta, még mindig vállamat szorítva.

- Nem, ez nem igaz! Neked már ott van George, engem meg le se tojsz. Tudod, milyen rossz az, amikor semmibe vesznek? –adtam hangot érzéseimnek. Ezeket komolyan gondoltam, csak nem Olive-ról, hanem Jack-ről. Annyira bántott, hogy engem most már csak másodikként kezelt, hogy az szavakba nem foglalható.

- Heather, neked most az a bajod, hogy Jack elment, vagy az, hogy jól érzem magam George-al? –engedett el.

- Olive, sajnálom. Nem úgy értettem… az van, hogy Jack elutazott. Amióta egyetemre jár, én mindig csak második vagyok a szemében.

- Het, te olyan buta vagy. Jack-nek te vagy a fontos, és nem az egyetem. Lemerem fogadni, hogy ha megtudná, hogy sírsz miatta, fejvesztve rohanna vissza.

- Olive, tudod miért vagy te a legjobb barátnőm? –mosolyogtam rá.

- Nem, de lenne pár tippem. Azért mert tetszik neked a hajam, vagy azért mert én vagyok az egyetlen, aki van olyan hülye, mint te?

- A második. –kuncogtam. –És azért, mert mindig tudod, mit kell mondani. Köszönöm. –és megöleltük egymást. Annyira jó volt tudni, hogy mellettem van mindig ☺

hey!

Hali,  bocsi h most nem új részt hozok, hanem ezt osztom meg, de nézzetek be a blogomba, Gemma-ról. http://gemmastyleslife.blogspot.hu/ nagyon köszi :) Hagyjatok komit!! :)

14.Fejezet

Itt lennék az újjal *--* Komikat nagyoon szívesen olvasnánk mindketten,úgyhogy nyugodtan írjatok,,nemharapunk!! :D *ren*

*Olive*
-George, hova a csudába viszel? Tegyél le! - igazából fogalmam sincs mikor kerültem a vállára hirtelen,de iszonyatosan furcsa érzés volt ott lenni,mintha újra kisgyerek lennék és valami rossz dolog miattelvinnének a játszótérről.
-Olive, tudod a többiek meg akarnak ismerni viszont pihenned is kellene.Hajnali 3 van és eléggé eltávolodtunk tőletek. Iszonyat közel vagyunk a szállodánkhoz, így legalább két dolog lesz egyszerre elintézve.
-Még is mi lenne az a kettő? - annyira idegesítő volt, hogy nem láthattam Georgie aranyos mosolyát és nagy csodálkozó szemeit. Viszont, így legalább nem látja ha szégyenlős leszek, vagy elpirulok. Tudjátok az életben mindennek van jó és rossz  oldala is csak felkell fedezni.
-1. Bemutatlak a többieknek. 2.Veled leszek egész nap. Hisz megígértem, hogy annyi időt leszek veled amennyit tudok. És utána is szeretném,ha tudnánk találkozni, hisz 1 hét se kell és hiányozni kezdesz.
-Jaj George. Nem kell minden szabadidőd rám fecsérelned.Az egyetlen dolog amit viszont szeretnék elmondani, hogy csak akkor megyek ha énekeltek nekem ha már én nem tudok. Rendibendi?
-Tudod mit? Kisujj eskü? Tudod minden ilyen kis dolgunkat hiányolom. Pláne az a hülye vicces röhögésed, de most szálljál le rólam majmocskám, innen már eljutsz magadtól is.
-Kisujj esküü! Amúgy nekem is hiányzol, de nézd már meg azokat ott szemben olyan ijesztőek. George, ezek azok a srácok akik állandóan megnéznek és beszólnak. Légyszíves forduljunk itt le!
-Dehogyis.Nem szólhatnak be neked.- igazából nem is miattuk akartam lefordulni, hanem csakis George miatt,hisz féltem hogy ezek össze fogják verni nekem itt ezen a kietlen utcaszakaszon. Bár volt pár ötletem egy mégis a legjobbnak nyilánult.
-Georgie!Ide adnád a mobilod létszi? Lemerültem és felhívnám Hayley-t,hogy nem megyek haza.
-Ja itt van, de ne beszéljsokáig mindjárt ideérnek hozzánk.- amint megkaptam a telefont beléptem a névjegyzékbe és a sok tucatnyi névközött megláttam Josh-ét.Őaz egyetlen akit valamilyen szinten ismerek,hisz eleinte még webcamon láttam George mellett.Iszonyat remegő kézzel megnyomtam a hívás gombot és vártam.Egy,kettő,három csörgés és még mindig semmi,ám amikor feladtam volna hirtelen beleszóltak. Amikor már beleszóltam volna én is a telefonba, a srácok körbevették George-t, és olyasmiket mondtak rá, amik kiábrándítóak voltak: "Nézd már a sejemrambot, hogy védi a kis szánalmas életét. Ja meg a lányt is. " , "nem ám elmosódik a sminked, ha bemosok egyet." Megijedtem, de nem tudtam mit tenni, csak annyit, hogy elmondtam Josh-nak mindent.
-Szia George. Told már haza a segged a csajoddal együtt.Már várunk titeket és kiváncsiak vagyunk Olive-ra.
-Legyetek is,hisz én vagyok az . Nagy szükségem lenne rátok most rögtön.Itt vagyunk a parkban a kis tó közelében és George éppen veszekszik 3 suttyó barommal akik állandóan beszólnak nekem. Létszi siessetek,mert egyre durvább lesz ez az egész.
-Olive. Már kinnt vagyunk a hotelből,és hidd el sietünk! Annyira aggódok, hogy ne essen semmi bajotok, de legfőképp annak a féleszű George-nak,nincs valami jó kondiban.
-Hidd eltudom, hogy nem egy testépítő világbajnok és még csak sportolni se szokott. Hol vagytok már??
-Olive, sietünk de ilyen sötétben nem könnyű megtalálni titeket. Vagy mégis,ott vagytok látlak titeket, futunk.
-Figyeljetek? Még most elmehettek ha szeretnétek, hisz jóltudjátok hogy engem nem kaptok meg soha. Nem kell próbálkoznotok fölöslegesen ésaz energiátokat fecsérelni rám.
-Mi van bébi. Most már nagy a szád,amikor itt van egy srác melletted? Csak az a baj, hogy simán leütjük. Egy ütés az orrához,majd egy jól célzott a térdére és már is a földön van és te akaratod ellenére is a miénk leszel.
-Álmodik a nyomor. Gondolom szeretnétek meg kapni egy olyan kaliberű csajt,mint Olive de sajnos mi is hajtunkrá. És egyenlőre a mi tulajdonunk, ha még is akartok valamit gyertek. De mi a végsőkig védjük azt aki hozzánk tartozik.- Josh egyre jobban bejön,annyira rendes srác és ahogy kiáll mellettem,pedig nem is ismer engem csak George elmesélése alapján.Ezek szerint George tényleg nagyon jó barátja lehet, ha még a régi barátját is így védi neki. Mondjuk hatalmas köszönettel tartozom nekik, de leginkább Josh-nak.
-Jól van srácok húzzunk el innen.De tudd  nem is vagy jó csaj, inkább egy kis csitri ha ennyi pasas akar téged és nem tiltakozol,betegséget meg nem akarunk egy ilyen kis jelentéktelen csajtól.
-Furcsa mód eddig jó lettem volna nektek. De szerintem is húzzatok el innen rendben, és legközelebb megnézni se muszáj ha nem tetszik amilyen életet élek.-pár pillanattal később már csak mi 5-en álltunk a kihalt park közepén és hallgattuk az ébredező állatok neszét. A kis csapatunk egy kis idő múlva megindult a hotel felé,majd bementünk a szobákba. Persze jelenlétem miatt megint volt egy kis zűrzavar, hisz JJ miattam került a kanapéra,viszont így mindenki tudott pihenni pár órát. Az eset után 6 órával később keltem isteni finom kávé illatra. Szó szerint az orrom után mentem éskövettem az illatot egészen a konyháig. Szerencsémre Josh volt ez a kis koránkelő, aki szorgalmasan gyártotta a rántottát viszont amikor meglátott odafordult hozzám és erősen megölelt.
-Figyi Josh.Mindent köszönök.És tényleg mindent,hisz nem mindenki tenné ezt meg egy "ismeretlennel",de te rögtön futottál a többiekkel,miért?
-Egyszerűbb a megoldás Olive,mint gondolod. George miatt, hisz rengeteget jelentesz neki és aki neki fontos az nekünk is. Meg egyébként is egy lányt senki se ijesszen meg és legfőképp ne stírölje. Te sírsz?
-Igen,de csak amiatt mert ilyen kedvesek vagytok hozzám. Nagyon rég volt bárki az,hogy bárki is csináljon valamit értem.Amúgy George-l minden rendben szerinted?
-Azon kívül, hogy aggódik érted és félt semmi.- annyira jó volt ezeket a szavakat egy közeli ismerőse szájából hallani,hisz sokat jelent nekem George és ezekután kiderült, hogy ő  se közömbös irántam. Lehet, hogy még esélyem is lehetne nála?

13. fejezet

heloo!! :D szerintem én nem képeket fogok hozni hanem inkább idézeteket. ez ma sincs másképp. remélem tetszeni fog!! :D jó olvasást :3 

"összezavarodtál? Régi szöveg. Ha nem téged akarlak, nem veled kezdek."

                                                                                                               ~ismeretlen.

*Heather*

Zuhantam. Repültem. Gurultam. Mindez ilyen sorrendben. Legurultam egy hegytetőről és szétzúztam a testem. Amikor leértem, Jack ott állt. Én kinyúltam felé, de ő nem fogta meg a kezem. A sötét homályában kezdett eltűnni és szája azt tátogta: sajnálom. –és felébredtem. A szemeimet résnyire kinyitottam, a fejem zúgott. Felültem, de vissza is estem. A szemeim lecsukódtak, ahogy testem pattant egyet az ágyon, hajam fejemmel együtt a párnán, a szemeim lecsukódtak. Úgy éreztem, az ágy forog velem egyhelyben. Egy hideg valamit kezdtem érezni a kulcscsontomnál. Valaki törölget? Elég furcsa elképzelés volt, de kinyitottam a szemem és Jack TÉNYLEG egy vizes kendővel törölgette a mellkasomat. Körbenéztem és egy teljesen idegen szobában voltam, de mégis, mintha jártam volna már itt. Jack-re néztem, akinek sűrű könnyzápor fedte szemeit és ki volt teljesen pirulva. Biztos nem vette észre, hogy ébren vagyok…

- Ömm… te mit csinálsz? –kérdeztem. Valami megmagyarázhatatlan októl fogva úgy éreztem, haragudnom kéne rá, de nem tudtam megmagyarázni. A falon lévő naptárra néztem és láttam, hogy szombat volt, de az nem lehet… nem pénteknek kellett volna lennie? Kihagytam egy napot?

- Heather! –ölelt meg. –Sajnálom! Tiszta szívemből sajnálom! Hülye voltam, önző volt, de tudod, már nem csak teszt volt. Nagyon, de nagyon tetszett! Sajnálom, de te kérted. –én is átöleltem, de egy undor féle érzés ott bujkált bennem.

- Mi? Mit tetszett? Mit kértem? Miért voltál hülye? Oké, az utolsót visszavonom, mert tudom, hogy amúgy is hülye vagy. –nevettem és lehámoztam magamról.

- A csók! –elég furcsán nézett.

- Milyen csók? Kivel csókolóztál a tudtomon kívül? –fájt, hogy nem mondta el, hogy csókolózott valakivel és nem mondta el nekem.

- Veled… Heather, mi van veled? –még mindig az a fura arcot vágta.

- Velem? Mi a…? Ne szívass, Jack! Már miért csókoltalak volna meg? Miért? –mi az, hogy csókolóztunk? Ez csak egy brutális vicc lehet! Soha az életben nem csókolnám meg újra!

- Úgy csinálsz, mintha elfelejtetted volna. –nevetett. –Habár elég csúnyán beverted a fejed. Lehet, hogy az egész péntek kiesett.

- Ah, úgy tudtam, hogy valami nem stimmel! –kezdtem el bambulni a falra, és összehúztam a szemeimet.

- Ha jól sejtem, el kéne mesélnem, mi történt tegnap. Átmentünk Olive-khoz és ott volt George. –azt, hogy „George” nagyon utálatosan mondta.

- George? –értetlenkedtem.

- Ahj.. Homo Georgie. Na és ugye mi megcsináltuk a tervet, lefújtam őket poroltóval. –itt nevettem. –És elkezdtünk felelsz vagy merszezni. Az volt a feladatom, hogy csókoljalak meg… - nem akadtam ki, mert csak egy játék volt, de nem ez volt minden- és annyira tetszett nekem ez az egész csókolózás dolog, és ahogy láttam, neked is, de te elszaladtál. Később megtaláltalak a faházban és ott „teszteltük”, hogy tényleg csak barátságból szeretjük egymást… - itt minden eszembe jutott.

- Te szemétláda! –vágtam hozzá egy párnát. – Mi a francnak hagytál ott? Miért sírtál? Mi a fenének kellett… várj. Hol vagyok? Te hoztál ide?  Miért? Hagyhattál volna ott a földön! Az sem érdekelt volna, ha ott fagyok meg, igaz? Nem lehetsz ilyen! –felpattantam és már mentem volna ki, de az ajtó elé állt.

- Először is: ha nem érdekelsz, akkor nem hozlak ide! Különben is, ha végighallgatnál… Amikor elmentem én nem voltam biztos semmiben. Ahogy ideértem a ház elé, rögtön megbántam, hogy eljöttem, ezért visszaszaladtam. Ott feküdtél a földön, ájultam, kisírt szemekkel és remegtél. Azt hittem, valami bajod van, de a háziorvos semmi rosszat nem talált. Gondolkodtam és n még… még mindig… ahj… - kínjában röhögni kezdett.

- Te még? –kérdeztem kedvesen.

- Azt hiszem, jobban vonzódom hozzád, mint hittem. –lehajtotta a fejét. Annyira nehéz lett volna ott helyben megmondani neki, hogy: akkor most szeretsz te is? Tudod milyen régóta várom már ezt a pillanatot?

- Én… összezavarsz, sajnálom. Erre nem tudok mit mondani. – a lelkem sikoltotta, hogy NE engedd el ennyivel! De kisétáltam az ajtón. 

12.Fejezet

Halihó pockoook :3 Kissé depis lett a  rész, de valahol ki kellettt írnom magamból Jó olvasááást! *ren*

*Olive*
George-l sétálni az utcán olyan természetes volt, mint amikor az ember a levegőt veszi. Annyira fesztelenek voltunk mindeketten bár bennem mindig ott van a kinézetem iránti félsz. Egész életemben önbizalomhiányos voltam és ez a balett alatt egyre csak nőtt,fokozódott. Körülöttem minden lánynak  tökéletes alakja volt amit a feszülős dresszek csak még jobban kihangsúlyoztak viszont én soha sem voltam megáldva tökéletes alakkal. Nem azt mondom, hogy dagadt voltam, de mindig lett volna min alakítani amit a többiek is láthattak,de ők ezért soha sem szóltak volna be. Viszont a tanárom,aki a balettintézet fővalakije voltállandóan ezzel piszkált.Emlékszem egy péntekinapon történt mindez.
*Visszaemlékezés*
Otthon éppen a fürdőből rohantam ki amikor rápillantottam az órára. Éppen háromnegyed ötöt mutatott, úgyhogy muszáj volt indulnom ha nem akarok  elkésni a művészitornáról. Odafele úton már megpillantottam a fényárban úszó tornatermünket ami olyannyira csábítóan hívogatott,hogy szószerint futni kezdtem.Arcomat a hűvös szélcsípte de én csak egy valamire tudtam gondolni. A szenvedélyemre a művészitornára és a kifinomult balett órákra. Lábaimat egyre gyorsabban szedtem a beton úton majd márott is oltam az ismerős lépcső előtt ahol minden nap végig megyek ésakkor semtettem másként.Miközben az öltözők felé siettemgyorsan lehámoztam magamról a sapkám és lelassítottam a lépéseim. Az öltözőbe lépve láttam,hogy megjöttek a fellépő ruhák. Abban a pillanatban amint megláttam őket a pulzusom felgyorsult és a világ forogni kezdett vele. Én ilyen ruhát nem akarok felvenni. Többször is visszakoztam  a többiekkel de csak bele kellett bújnom abba az ocsmány zöld kétrészes ruhába amibőlaz egész hájas hasam kinnt volt. Amint kiléptem ebben a ruhában az öltözőbőla rosszullét fogott el és a gyomrom irányábóléreztem, hogy jön fel a ma elfogyasztott egyetlen ételem egy alma. A rossz savas ízzel a számban léptem be a terembe ahol megfogtam a szalagom és elkezdtük a gyakorlatot.Igazából a gyakorlat gyönyörű volt a szalagok csak úgy repkedtek a levegőben mi meg próbáltunk mindent szinkronban csinálni a másikkal. Ésekkor kezdőtött a rémálmom. A szám befejeződött és a tanár magához hívott engem. Gondoltam csak nem lesz semmiféle gond. Hát,életemben nem csalódtam még ekkorát a megérzéseimben.
-Olive! Gyere ide.
-Már is megyek asszonyom.
-Tudod annyit szeretnék közölni veled, hogy tényleg nagyon tehetséges és hajlékony lány vagy, viszont a súlyoddal van egy kis probláma. Nézz körül itt a teremben. Mndenhol csinos kislányok és milyen jól áll rajtuk a riha.Megkérlek tegyél valamit a kis husi hasad érdekében..hiszen a színpadon nem néz ki jól még a babaháj sem. - amint befejezte a monológját rámosolyogtam hátat fordítottam neki eldobtam a szalagom és kisétáltam a teremből. Nem futottam, nem sírtam. Emelt fővel távoztam, és hagytam magam mögött egy álmot.
Igaz a seb azóta is élénken jelen van életemben és szerintem soha, de soha nem fogom elfelejteni vagy megbocsájtani a tanárnőnek de mit tudnék csinálni? Megtörtént és megtanultam vele élni. Igaz, 12éves korom óta pontosan ettől az esettől fogva iszonyatosan önbizalomhiányos vagyok, de egy életre megtanultam a leckét. Egyszer se vedd magadra amit mások mondanak,ha még is ne mutasd ki hogy fájattól csak rosszabb lesz. Időközben viszont teljesen elfelejtkezdtem George-ról aki aggódó arccal kémlelt majd hüvelyujjával letörölt egy könnycseppet arcomról.
-Olive! Nem tudom, hogy most mi történt de tudd én így szeretlek ahogy vagy. Nekem soha se kell, hogy megjátszd magad vagy, hogy kiöltözz.Csak gondoltam jó ha tudod. -komolyan ijesztő, mintha olvasna  a gondolataimban.Viszont igazából nem vágytam másra csak valakire aki viszont szeret így odabújtam George mellkasához és mélyen szívtam be tipikus illatát. Amíg én próbáltam lenyugodni ő állát a fejem búbjára támasztotta és hátamat simogatta,így álltunk egy jó ideig amikor is George felvett a hátáraés megindultunk haza.

11. fejezet

sziasztok! itt a rész!! :D remélem mindenkinek tetszik és aki volt már szerelmes vagy utasították már el, az tudja, milyen ez az érzés ami a mi kis szereplőnket érte. DE nem kívánom senkinek, hogy átélje ezt! SENKINEK! Jó olvasást :D 

by:me:D

most egy idézetet hoztam nektek, nem képet kezdésnek :)) remélem nem baj:

Ha gyűlölnél! de csupán nem szeretsz.
Fáj? Nem. A kínok kínos kínja ez.

                                                    ~Fodor Ákos

*Heather*

Csókold meg! Visszhangzott a fejemben George mondata. Mi az, hogy tetszem Jack-nek? Mi az, hogy ő mondja meg neki, hogy mikor csókoljon meg? Min lepődtem meg? Jack felállt, magához húzott és tényleg megcsókolt!  Amikor puha, rózsaszín –és igazán csókolni való- ajkai az enyémhez értek, szinte a fellegekben jártam. Barátság extrákkal… jutott eszembe. Agyam egyik része azt mondta: öld meg George-t, de a legnagyobb szikra a gondolataimban azt súgta: NE hagyd abba! Annyira jó volt, ahogy éreztem a közelségét, a teste melegét, ahogy biztonságban éreztem magam karjai között. Egy pillanatra minden tökéletes volt, de belegondoltam: mi értelme lenne, ha újra beleszeretnék? Egyszer már majdnem elveszítettem egy ballépésem miatt, mert jártunk… ezt nem akarom még egyszer! Csukva voltak a szemeim, de a könnycseppek ugyan úgy le tudtak gördülni az arcomon. Lassan tudtam csak eltolni magamtól, mert egy részem még mindig azt súgta, hogy szükségem van a csókjára -RÁ van szükségem. A közelségére, a biztonságos melegre és a puha, érzéki ajkaira. Amikor végleg elengedtem –még mindig csukott szemmel- utoljára végigsimítottam mellkasán.

- Mi a baj? –mormolta lágyan és megfogta mindkét könyökömet.

- Jack, én… ezt nem bírom! Ezt nem akarom! –kicsit erősen ellöktem magamtól és sírva szaladtam ki. Lefelé a lépcsőről megláttam Olive konyhában sürgölődő anyját, de figyelmen kívül hagytam. Amint kiértem a hűvös utcára, akkor kezdtem érezni a melegség hiányát. Szaladtam egyenesen a régi búvóhelyemre: Jack-el használtuk, mielőtt még elment volna Bristolba, de már biztos elfelejtette. A mi kis „tanyánk” egy házikó volt, a régi játszótéren. Senki nem járt ide, mert Londonban sokat esik és köd is szokott lenni, és ettől hátborzongatónak tartották ezt a helyet, de szerintünk éppen ettől volt gyönyörű és tökéletes, pont jó hely, ha egyedül akartunk lenni, távol a nagyváros zajától. Beültem a kicsi, mohás padra, felhúztam a térdeimet, átkaroltam őket és sírtam. Nem tudtam gondolkodni, de abban a percben nem is akartam. Az agyamra valami sötét köd telepedett és minden gondolatomat megemésztette. Ebből a mélységből egy ág reccsenése rántott ki. Lépteket hallottam, ahogy csattogtak a nedves avaron. Gondoltam, hogy biztos nem ide tart a léptek gazdája, de tévedtem. Jack benézett az ajtón, fogalmam sem volt, honnan jött rá, hogy itt vagyok. Sötét volt a házikóba, szóval összehúztam magam, hátha nem lát meg, de nem volt szerencsém. Bejött és leült mellém.

- Heather, én… nem tudom, mi ütött belém, csak elkapott a hév és… csak egy felelsz vagy mersz feladat volt! Nem történt semmi.

- Ahogy mondod! Semmi nem történt! Egyáltalán semmi! Nem szeretsz és én sem téged, ennyiről van szó. George meg van zavarodva, ha azt hiszi, tetszem neked. CSAK és KIZÁRÓLAG barátként szeretjük egymást, igaz? –mondtam a könnyektől fuldokolva. Apró düh lángja lobbant bennem, mert először azt mondja, hogy elkapta a hév –vagyis élvezte azt, amit csinált- a másikban pedig azt, hogy megbánta…

- Igen. Egyáltalán nem tetszel és látom, hogy én sem neked, de te vagy a legjobb barátom, nem akarlak elveszíteni egy ostoba játék miatt. –tette kezét a térdemre.

- Jack. Nem arról van szó, hogy nem tetszel. Nagyon is helyes vagy, de… ahogy mondtad: csak legjobb barátként. Semmi több. –ő sóhajtozott, mintha hazudna.

- Heather, lehet, hogy ez furán fog hangzani, de… - nem tudott többet mondani. Semmi jelét nem láttam rajta, hogy be akarja fejezni a mondatot, ezért nem is feszegettem a szálakat. Öt perc után még is folytatta: - Itt mondogatjuk egymásnak, hogy nem érzünk barátságnál többet a másik iránt, de nekem ennyi nem elég. Lényeg: én sem vagyok biztos benne, mit érzek, ezért arra gondoltam, hogy… le… letesztelhetnénk egymást. –halk volt, de a szavait szín tisztán ki tudtam venni a süvítő szél morajától is.

- Ezt hogy érted? –a sós könnycseppek már nem csordogáltak, hanem inkább az arcomra száradtak.

- Mondtam, hogy furán fog hangzani… - hajtotta le a fejét és felnevetett. Tényleg furán hangzott. –Tudod, Olive-knál belemerültem az érzésbe, hogy két év után újra csókolhatom a szád, de most tényleg ki kéne deríteni, hogy még mindig érzem-e azt a szikrát… irántad. Szikrát… miket beszélek? Tüzet! –meg akar csókolni? Megint? Jó ötletnek bizonyul végül is, hogy tisztázzuk, mi is van köztünk.

- Rendben. De, van egy feltételem. –emeltem fel mutatóujjam.

- Mi lenne az? –terült szét egy mosoly az arcán.

- Ha akármelyikünk azt érzi, hogy elértük a csúcspontot, mármint ahol már nem teszt a csók, hanem valódi és érzelmes, akkor leállunk. –kötöttem ki.

- Rendben. Oké, hogy kezdjük? Én kezdeményezzek, vagy te szeretnél? És, ha már itt tartunk, hogy szeretnéd? Hogy kéne elkezdeni? –olyan volt, mint egy kisgyerek, aki élete első csókjára készül. Olyan kis aranyos. Csak kuncogni tudtam. Mély levegőt vett, megfogta az állam, szemei pontosan bemérték ajkaimat és húzott magához. Amikor újra összeért a szánk, olyan volt, mintha a hideg talajt felváltották volna a lángok, és ha elengedtem volna Jack-t, akkor porrá égtem volna. Úgy húztam magamhoz a tarkójánál fogva, mintha lételemem lenne. Mintha csak nála találtam volna oxigént. Egy életnek tűnt az az öt perc, ahogy csókolt. De ellökött, nem hagyta, hogy tovább lélegezzek ajkain, mintha elvették volna tőlem a levegőt. A mellkasom összeszorult, gyomrom pici gombolyag lett. Ajkaim szomjasan kutatták még az övéit, de nem találták. Jack nem nézett rám. Ahogy eltolt, elfordult tőlem. Ami akkor a legrosszabb volt, hogy láttam, ahogy arca könnyektől lett nedves és ajkai szétnyíltak.

- Jack… - szólítottam meg, de nem felelt, csak kisétált, mintha mi sem történt volna. Száz-ezer darabra törtem szét és a darabok még apróbb szilánkokra… ezek a szilánkok belül martak szét, mintha lenyeltem volna egy törött üvegdarabot. Felálltam, de sírva rogytam a földre. Minden hang azt súgta a fülemben, hogy: UTÁL TÉGED! De nem sokára –levegőt alig kaptam- a hangok a fejemben elcsendesültek, ahogy a fények elsötétültek, úgy éreztem, zuhanok egy végtelen szakadékban. Még egy utolsó hangot hallottam, de nem tudtam azonosítani, hogy kié: HEATHER! És minden elsötétült…

10.Fejezet

Sziasztok kiscsibéék :3 Itt lennék a kövivel és igazából ennyi szóval Jó Olvasást!  PáPuszipááá! *ren*

*Olive*
Hónapok óta először töltök el több időt George-al  és azt kell mondanom nagyon élvezem. Akárhányszor nevet mindig megjelenik a pici nevetőránc az arcán és folyton próbál szóval tartani. Ezalatt a páróra alatt mindent elmeséltem neki a suliról, az osztálytársaimról és ő csak figyelt és hallgatta amit mondok.Egy idő után, viszont iszonyatosan elfáradtam és elnyúltam az ágyon ahova Georgie is követett.
-Emlékszel még mikor együtt aludtunk kiskorunkban?-mondta és nagy szemeivel  reakciómat leste. Testével egyre közelebb jött hozzám és kezeivel védelmezően zárt körbe.
-Igen emlékszem. És hiszed vagy sem hiányzik.Hiányoznak azok a végtelen éjszakát amiket végig beszéltünk a semmiről, vagy amikor egy pohár narancslével vártál reggel. Igaz akkor még kicsik voltunk és most már mások szemében biztos fura, hogy így fekszünk, de szerintem pont ettől különleges a mi barátságunk.
Azt, hogy ezek után mi történt nem tudhatom hiszem az álomvilág elragadott és delvitt engem egy körútra. Az álmomból is csak annyi maradt meg, hogy George állt a színpadon és nyújtotta a kezét felém. Aztán hirtelen ébredtem fel a szobámban velem szemben  Heather-el aki mondott valamit, de nem igazán értettem. Aztán a balomra néztem és megláttam a szorosan mellettem fekvő George-t amint békésen alszik és leesett miért volt olyan kétségbeesett arca Heather-nek.
-Heather ez nem az aminek látszik, hisz felismered őt nem?
De, hát fölösleges is volt neki akármit is mondani hiszen egy óra leforgása alatt mindenki megismert mindenkit a szobám piros helyett fehér lett a poroltótól,George haja olyan lett mint egy vattacukor én teljeseen eláztam....szóval hoztuk a formánkat. Miután mindent rendbe raktunk leültünk a földre és szerváltam egy üveget,hisz a felelsz vagy merszhez elengedhetetlen kellék az üveg. A felállás nem volt más,mint mellettem ült Jack a másik oldalamon Heather és velem szemben George.Ajátékközben többszöris egymásra néztünk ésszevak nélkül kommunikáltunk amikor nálam álltmeg az üveg.
-George felelsz vagy mersz? -reméltem,hogy felel,mert egyedül arra volt kérdésem a többire nemnagyon készültem rá.
-Háát...egyenlőre felelnék. -ezaaz!
-Szóval hány csajod volt mostanáig? Vagy van olyan perpill aki tetszik?
- Hát,igazából egy. De ő még mindig tetszik, de valahogy sose jön össze a dolog. Régóta bele vagyok habarodva és ő az aki tetszik is.Remélem ennyi elég lesz. -hű szóval George végülis foglalt.Én hülye azt hittem,hogy komolyan lesz esélyem egy ilyen kaliberű srácnál? Úgy látszik hülyébb vagyok,mint  gondoltam.
Ekkor viszont pördült az üveg és George-nál állt meg. Reméltem,hogy nem tőlem fog kérdezni hisz semmi kedvem ezek után ehhez, de ekkor rámnézett kacsintott és Heather-höz fordult.
-Szóval kicsilány.Felelsz vagy mersz?
-Én nem leszek olyan gyáva,mint te szóval merek.
-Hát oké. Akkor Jack tudom, hogy tetszik neked Heather ne tagadd! Most viszont be is bizonyíthatod. Menj oda és csókold meg!
Jack nem nagyon tétovázott felhúzta Heather-t, hogy előtte legyen megfogta a derekát magához húzta és megcsókolta. Me ketten George-alegy ideig figyeltük az eseményeket ám egy idő után belemelegedtek szóval felállt megfogta a a kezem lejebb vette a lámpa fényét és kihúzott a szobámból. A bejárati ajtón keresztül elhagytuk a lakást és kiléptünk a hűvös éjszakába.george látta rajtam, hogy fázok szóval levette a pulóverét és rámterítette és magához húzott,hogy még véletlenül se fázzak, így bóklásztunk órákon keresztül az utcákon míg meg nem láttuk a felkelő napot.

9. fejezet

Sziasztok! :D meghoztam a részt :D remélem tetszik! :D csak ennyit akartam :D 

by:me:D

*Heather*

Suliból ballagtam haza. Kár, hogy én gimibe járok, míg Jack-nek szünet van az egyetemen. Kicsit fura. Hiába voltam egyedül, mosoly ült az arcomon: tudtam, hogy nem a legszebb dolog, de meg akartam szívatni Olive-t. Amikor hazaértem, bedobtam a táskámat és felkiabáltam az emeletre: ELMENTEM!

                Odaértem Olive-k házához. A postaládán a ’Hugson’ felirat fogadott és egy ’Isten hozott’ felirat a lépcső tetején, az ajtó előtt a lábtörlőn. Aznap valahogy minden furcsa volt, legfőképpen az, hogy egy vörös merdzsó állt a felhajtón. Megremegtem, mert ismerős volt a kocsi.

                A lépcsők mellett Olive-k házát egy sövény választotta el a szomszéd udvartól. Pisszegést hallottam a bokrok mögül, ezért odakaptam a fejem.

- Heather, gyere már ide! –hallottam kicsit eréjesebben, de még mindig suttogva.

- Jack? –suttogtam. Odamentem, hogy megnézzem, és beigazolódott az állításom.

- Tudod a tervet? –dugta ki a fejét az ágak közül. Bólintottam és beharaptam a szám, nehogy hangosan felnevessek.

Visszamentem az ajtóhoz és csengettem. Olive anyukája nyitotta ki az ajtót:

- Szia, Heather! Olive fent van a szobájában, menj fel nyugodtan! –mosolygott és félreállt az ajtóból, hogy be tudjak menni.

- Jó napot Mrs. Hugson. Nagyon köszönöm. –mosolyogtam vissza és bólintottam, hogy megerősítsen a köszönetet.  Feltrappoltam a szoba ajtajáig és arcom komolyba ment át. Benyitottam, szinte csattant a kezem az ajtón és kiabáltam, ahogy a terv mondta:

- Ég a…. –szemeim kigubbadtak, nem hittem el, mit látok. - …ház. –kezem a levegőben maradt, majd erőtlenül hullott a megmerevedett testem mellé.

- Szia! –üdvözölt mosolyogva barátnőm, aki egy számomra teljesen ismeretlen srác mellett feküdt, de kiugrott onnan. Állam a padlót verte.

- Ööö… megzavartam valamit? –gyűjtöttem kis erőt, hogy meg tudjak szólalni. A srác is kipattant az ágyból, odaállt elém és végigmért.

- Heather, ez te vagy? :D Amikor utoljára találkoztunk még szoknyát hordtál, most meg, mint egy punk! :D –megnéztem én is. Beugrott…

- ÚRISTEN ÚRISTEN ÚRISTEN!!!!!!!!!!!  George a Union J-bőőőőől!!!!! WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!! NEM HISZEM EL!!!!!!!!!!  Nagyon nagy rajongótok vagyok!!!!!! Végigkövettem az X Factoros szerepléseiteket, a videó naplókat és a Carry You a csengőhangom!!!!!!!! –visítottam a srác arcába.

- Na ne kezd ezt el! –mondta a srác. –Heather, ne csináld már! –nevetett. –George vagyok! :D –csipkedte meg picit az arcát. –Ahj.. Homokevő Georgie. –bevillant egy kép Homokevő Georgie-ról. Hááát.. kicsik voltunk és volt egy fiú, Georgie. Mindig felrúgta a homokváramat és homokot evett. Olive-al elneveztük homokevő Georgie-nak. De őt már elég régen nem láttam… Jobban megnéztem, és tényleg hasonlított rá néhány vonásban, de az nem lehet… Homokevő Georgie-ért rajongtam?? :O

- Georgie? –mentem kicsit közelebb.

- Igen?

- El sem hiszem! Pubertás: kibaszottul jól csinálod! Bocsi a kifejezésért. Ha megbocsájtasz… - és megragadtam Olive karját, majd kirángattam a –szerencsére hangszigetelt- szoba elé majd becsaptam az ajtót.

- Wiiiiiii!!! Te gondoltad volna, hogy egyszer Homo Georgie-ból Szexi, híres, tehetséges, szívdöglesztő Georgie lesz? –örjöngtem.

- Mi van veled? Először is: miért kiabáltad, hogy ég a ház? Másodszor: állj le, már lestoppoltam!

- Hát ok. –és bementünk. –Georgie, Olive azt mondta, hogy ő már… -nem tudtam befejezni a mondatot, mert berontott Jack egy poroltóval és ránk fújta a habot- közben gonoszul nevetett.

- Jack, mi a francokat…? –kezdte Olive, de amikor leesett neki, hogy Jack újra itt van, felkiáltott: JACK! és ölelkeztek. Georgie széttárta a karjait és kérdőn nézett, mire mi is megöleltük egymást. Ő híres lett, de én még mindig köcsög vagyok, ezért a fülébe súgtam: most már engedhetünk homok közelébe is?  Nevetett, de kicsit szorított az ölelésén. Mikor elengedtük egymást mind a négyen, megint eszembe jutott valami.

- Olive, ugye ti nem… ? –gondoltam itt a szexre. 

8.Fejezet

Halihó!! Igyekezetem minél gyorsabban hozni a részt,de most is csak úgy sikerült, hogy barátnőmnél írom. :) Remélem tetszeni fog mindenkinek!! *ren*

-George!! Annyira hiányoztál! Amióta híresek lettetek alig gondolsz rám,nem is hívsz semmi.
-Ne legyél durcis! Ne tudd meg mennyiszer hiányoltalak! Annyiszor vágytam arra, hogy találkozzunk vagy csak halljam azt a sok hülyeséget tőled.És amúgy a fiúk is megőrültek tőlem mert a napokban mást sem hallottak csak,hogy mikor érek haza, hogy találkozhassak veled. Mert egy régi barátot mindig jó látni a környéken. Pláne ha az a játszóterünk közelében van. Tényleg nem megyünk oda?
-George! Tudd meg nekem is nagyon hiányoztál hiszen tudod, hogy nincs sok barátom csak Heather és persze Jack aki szintén nem volt itt...Amúgy szerintem is jó ötlet lenne meglátogatni a parkot most már veled-szemem sarkából Georgie-ra pillantottam, aki hirtelen elkapta a pillantását és a földet kezdte pásztázni. Nehogy azt mondja, hogy tetszem neki, mert valljuk be egy régi barátba elég fura lenne beleszeretni. Annyira más érzések vannak bennem iránta, olyan mintha a bátyám lenne vagy az unokatesóm. Bár valljuk be iszonyat helyes srác és nagyon kedves, törődő, megértő....úristen Olive most fejezd be!
-George!! Azért néha rám is nézhetnél. Nem hinném, hogy olyan érdekes lenne a föld. Képzeld, idefele jövet pár srác beszólt nekem, hogy milyen szép vagyok meg ilyenek. Annyira idegesítő, hogy mindennap beszólnak és megnéznek. Nem hinném, hogy annyira nagy szám lennék hisz nincsenek iszonyat jó modell lábaim és a testem se a legarányosabb. Mégis engem szemel ki magának mindenki és....áhh hagyjuk nem akarlak ezzel terhelni.
-Olive! Komolyan nagyon hülye vagy! Egészen kiskorodtól kezdve ismerlek és meg kell hagyni nagyon szexi csaj lett belőled. A lábaiddal szerintem koránt sincs semmi baj és a testeddel még inkább...Komolyan iszonyat jól nézel ki és a többi srác helyében én is megnéznélek!!! Komolyan sokat nőiesedtél mióta nem láttalak és iszonyat jó irányba változott a személyiséged is. Emlékszem 1-2 évvel ezelőtt lázadó korodban elég...hmm...bunkó voltál mindenkivel aki segíteni akart neked. De most itt állsz előttem totál megváltoztál és olyan kétségbeesett fejjel nézel rám, hogy komolyan megrémiszt mi történt veled amíg nem voltam itt. De most már itt leszek és menjünk mert látom mindjárt megfagysz.
-Annyira örülök,hogy itt vagy - igazából csak ennyi jött ki a torkomon, mert rögtön zokogásban törtem ki. Hogy, mégis mi miatt.....az elmúlt idő eseményei, a suliban lévő megaláztatások, George hiánya. Ez mind ami itt ebben a pillanatban kitört belőlem és olyan jó érzés volt egy srác vállán kisírni mindezt. George ölelésében meg pláne biztonságban éreztem magam és ahogy lassan támogatott haza sírásom is kezdett csillapodni. Otthon aztán leültünk az ágyam szélére és egymást ölelve aludtunk el.

7. fejezet

halihóó!! :D én hoztam az új részt, bocsi h késtem. :/ nagyon de nagyon köszönjük a sok megjelenítést!! :D köszii!! remélem tetszeni fog ez a rész is!! :D ez a rész hosszabb lett, mint amilyeneket eddig hoztunk..
by:me:D

*Heather*

- Hát te meg? –adtam neki kis levegőt azzal, hogy elengedtem.

- Jöttem látogatóba. Tudod, most kis szünet van az egyetemen. –mosolygott. Jack 20 éves, Bristolban jár egyetemre, ezért keveset látom. Régen, mielőtt felvették az egyetemre, itt lakott a szüleivel, a szomszédban. Finn volt a második legjobb barátom, Jack után, de ő is egyetemre ment Leedsbe és vele nem tartottuk a kapcsolatot.

   Hírtelen Jack a derekamat körbeölelte és mosolyogva nézett a szemembe. Lassan esett le a tantusz, de amikor megtörtént, megkérdeztem:

- Hogy jöttél be? –próbáltam mérges képet varázsolni arcomra, de közben a röhögő görcs szélén álltam.

- Anyudék sehol? –kérdezte egy nagy sóhaj után, a válasz csak egy fejrázás volt. –Akkor miért nem zárod be az ajtót, te buta? –mosolygott, de én mégis kihámoztam magam kezei közül.

- Akkor miért jöttél fel ilyen halkan? –meredtem rá újabb kérdésbombával megcélozva. Vállrántással válaszolt:

- Ijesztgetős kedvemben vagyok. –én is megrántottam a vállam.

- Nekem ez jó magyarázatnak tűnik. –és megint megöleltem. Benne és Oliveban bízok meg a világon a legjobban. Tudjátok, Olive lány, Jack fiú BFF.

     Hírtelen benyúlt a térdhajlatomba az egyik kezével, míg a másikkal a hátamat tartotta, és –szó szerint- feldobott az ágyamra. Kissé fájdalmasan értem meg az esést, de csak nevetni tudtam. Alig kaptam levegőt a röhögéstől, amikor Jack felkiáltott:

- Jön a bomba!!! –és már rugaszkodott is el.

- Ááá! –sikkantottam és éppen hogy csak el tudtam gurulni az ágy szélére, mert rajtam landolt volna.

    Rendesen visszamásztam és odabújtam hozzá. Elkezdett játszani a vasalt hajammal és magához ölelt. A mellkasára hajtottam a fejem és csak feküdtünk a sötétben… csak ketten… éreztem meleg leheletét és ezzel ő –tudatán kívül- hideg hullámokat küldött le a gerincemen. Sokan furcsának tartanánk a kettőnk közti barátságot, mert néhány dolgot kifejezetten úgy csinálunk, mint a szerelmesek: amikor ő vagy én hosszabb útra elutazunk, egymás száján csattan a puszi –de az nem csók!!! Amikor hazaérünk a hosszú utazásból, akkor kimegyünk egymás elé a vonatállomásra és ott szaladunk egymásnak es pörögve ölelkezünk.

   Amit még az emberek nem érthetnek igazán, az az, hogy mi miért vagyunk jóban egy szakítás után –főleg ennyire jóban. Hát, azért, mert mi mindig is legjobb barátok voltunk az ovi óta és mi eleve nem akartuk ezt tönkretenni egy szerelemmel, de egyszer úgy történt, hogy nyaralni voltunk és Jack hozta a turmixunkat, de elesett a küszöbben és az egész rám borult, de közben még annyira meg is szédült a srác, hogy rám esett és ajkaival tapasztotta be az enyémeket. Ebből csókolózás lett, de csak addig, amíg egy portás nő meg nem szólalt, hogy a mai fiatalok akárhol képesek lennének CSINÁLNI, ha nem lenne szabály. Mi nevetve felkeltünk a padlóról, én már menni akartam, de visszahúzott még egy csókra, szóval… így történt az eset. DE ettől még ugyan úgy szeretjük egymást barátilag J

- Juj! –ugrottam fel mellőle, kitudja, hány óra után.

- Mi a baj? –pislogott rám fáradtan. Ujjai a hajamban már robotként belejöttek a gyakorlatba, amikor én kipattantam.

- Fel kell hívni O-t, hogy itt vagy! –kaptam magamra egy pulcsit, mert, ahogy kibújtam a meleg teste mellől, elkezdtem fázni.

- Ne már!!! Minden meglepit elrontasz! –tettetett szomorúságot.

- Mijért? –én is lebiggyesztettem a számat.

- Mert azt akartam, hogy lepjük meg, mi ketten. –fogta meg kezeimet és emelte őket mellmagasságba.

- Együtt? –mosolyogtam.

- Együtt. –bólintott rá ő is mosolyogva. Viharként zúdultak a nyakamba az emlékek.

- Tudod, ez a jelenet kísértetiesen hasonlít arra, amikor felvettek téged Bristolba. –lehajtotta a fejét, gondolom visszapörgette az eseményeket.

* visszaemlékezés: 2012.szeptember 1. szombat*

- Jack! Itt van Heather! –kiabált fel Mrs. Harries az emeltre Jack-hez.

- Rögtön jövök! –hallatszott a válasz. –Vagy inkább nem! Jöjjön fel! –tipikus. Nevetve a földre néztem és elindultam a lépcső felé.

Kopp, kopp,  kopp…

- Gyere! –hallottam az ajtó belső feléből. Óvatosan kinyitottam az ajtót és megláttam Jack kipirult, de mégis fehér arcát, amint a pólót rakta bele a bőröndjébe, amit tőlem kapott: egy élénksárga póló, amin feketén díszeleg egy fekete „SMILE” felirat és alatta villog egy kacsintós smile.

- El sem hiszem, hogy elmész. –ültem le az ágya szélére, majd puhán végighúztam ujjam a fekete ’FILA’ feliratú bőrönd tetején. Nem bírtam ránézni… még nem vagyok kész rá, hogy elengedjem magam mellől!

- Én sem. –sóhajtott és mellém ült. Kezemet elvette a táskáról és az övébe vette, majd megpuszilta ujjperceimet. Legnagyobb meglepetésemre rögtön ez után felállt és engem is húzott magával. Kezeimet mellmagasságba emelte és azt mondta:

- Mindent meg tudunk oldani! Akárhányszor tudok, jövök haza! Mi ketten mindent le tudunk győzni. Heszen tudod: egy ember nem tud mindent megtenni…

- De több ember nem ismer lehetetlent. –mosolyodtam el. Ez volt a közös mottónk. A parkettázott talajra néztem, mosolyom lecsöppent az arcomon végigguruló könnycseppekkel együtt. Lassan egyik kezével elengedte enyémet és államhoz ért, hogy felemelje fejem, de a másik kezével ugyan olyan mereven tartotta az enyémet, mintha az odafagyott volna.

- Megoldjuk. –nézett mélyen szemembe és láttam, hogy az ő szemit is könnyek csípik, de ő próbált erős maradni és „nyelte” őket.

- Együtt? –fogtam két kezembe arcát.

- Együtt. –jelentette ki és úgy ölelt magához, mint még soha.

*visszaemlékezés vége*

  - Istenem, Jack! Te sírsz? –nevettem halkan és magam felé emeltem fejét.

- Nem… én csak… - nem engedte, hogy megemeljem arcát, amíg le nem törölte könnyeit a pulcsija ujjával. Olyan édes, amikor sír…

- Te csak? –mosolyogtam még mindig, véglegesen magam felé emelve arcát.

- Nem lett volna szabad, sajnálom! –szorított volna magához, de megakadályoztam.

- Mit? –kérdeztem.

- Elengedni… - és olyan erővel szorított, hogy minden egyes oxigénszilánkot kiszorított a tüdőmből.

- Jack, én… - toltam el.

- Te? –törölte meg ismét bekönnyezett szemeit.

- Nem haragszom! Én hagytam, hogy elmenj! –tényleg magamat hibáztattam azért, amiért fél évig megszakadt köztünk minden kapocs.

- Mit tehettél volna? Összetörted volna az egyetemről szóló álmaimat? –varázsolt műmosolyt arcára.

- Ha tudtam volna, hogy fél év után találkozunk megint, akkor szíves örömest. –újra megöleltem.

- Én meg megengedtem volna neked.

- Na akkor mondd csak, mi a terv! –nevetve húzódtam el.

- Akkor: te elmész O-hoz és én közben…

hello!! :D

sziasztok!! köszönjük a sok oldalmegjelenítést!! :D nagyon örülünk neki!! :D Renivel felváltva írjuk a bejegyzéseket és most rajtam lenne a sor, de most nem igazán érek rá :/ estére mindenesetre megpróbálom hozni :D köszi a megértést
by:me:D

6.Fejezet

Hello mindenki :D Itt lennék a következő fejezettel naggyon remélem, hogy tetszeni fog mindenkinek :)) Esetleg ha van valaki, akiolyan kedves és reklámozná a blogunkat...annak egy hatalmas ÖLELÉÉST küldök :3 *ren*

Amint hazaértem ledobtam a táskámat,majd kinyitottam a hűtönket hátha találok valami ehetőt. Rögtön meg is láttam egy joghurtot szóval  fogtam egy  kanalat és elkezdtem nyammogni rajta. Telefonomat előrángattam a zsebemből és megnéztem a Twitter-em.Annyira függő lettem mostanába....ez szerintem márbeteges. Szerencsére van 915 hűséges kis követőm akik  elviselik amiket állandóan kiirok :D Sajnos nem sokáig csodálhattam az oldalam hiszen ha ma még szeretnék naplót venni magamnak akkor el kell indulnom, a végén még bezár minden. Megfogtam egy vékonyabb pulcsit előkerestem táskámból a fülhallgatóm és már indultam is. Az utcán csodák csodájára alig voltak emberek pedig ilyenkor jócskán többen szoktak lenni. Fülembe csúsztattam fülhallgatóm majd kikerestem egy számot a lejátszási listámról és nagy léptekkel indultam neki a tavaszi délutánnak. Néhány perccel később emberi kiáltásokat hallottam magam mögül, gondoltam úgysem nekem szólnak hisz alig ismer engem valaki szóval tovább mentem persze a hangok nem hagytak alább. Egyre kiváncsibb lettem, hogy mégis kinek orditoznak ezek de belátom kár, hogy ennyire kiváncsi voltam. Amint kihúztem a fülhallgatót a fülemből megtudtam nem hiába nem hagyták abba akiabálást, hisz  mindegyik nekem szólt.
-Hé,cicababa nemakarsz eljönni velünk? Itt lakunk az emeleti részen csak egy félóra és mi máriselégedettek leszünk vele is és a mnunkáddal is.
-Azokkal a szép kislábakkal ne siessél márolyan gyorsan. Ki nem fogod találni mi mindent gondoltam el veled....és természetesen azokat a lábikókat se hagynám ki.-tudjátok ilyenkor mi a legnehezebb dolog? megállni, hogy ne szólj be nekik. Az évek során megtanultam,hogy csak magadnak csinálsz rosszat ha visszabeszélsz nekik hiszen ilyenkorészreveszik, hogy foglalkozol velük, és az egy kicsit sem jó. Lélegzetem kicsit lassitottaméstempómat nem túl gyorsan de gyorsitottam. Minél észrevehetetlenebb az, hogy félsz annál jobb. És láss csodát be is jött amit mondtam. Egy idő után megunták azt, hogy nem viszonzom frappáns beszólásaikat igy továbbálltak. Igazából örülök, hogy ilyen pancserek laknak itt a környékemen. Hisz, hogy tudná jobban megtanulni az ember, hogy hogyan védje meg magát ha nem gyakorolja?? Hála a jó égnek, hogy 10 perc után se volt semmiféle árulkodó jel, hogy követnének igy eljutottam az iroszeresbe. A papir-irószer boltban rögtön arra a részlegre siettem ahol a naplókat és egyéb füzeteket találom levettem egyet a polcról és siettem a kasszához. Természetesen ilyenkor kell elmennie kajálni, igy kénytelen voltam várni egyészen addig mig valaki be nem lépett a boltba. És ki más lettvolna mint az én legjobb fiúbarátom....George. 12 éve annak, hogy megismertem egy játszótéren. Éppen egy homokvárat épitettem amire szerintem gyönyörű kavicsokat raktam disz gyanánt amikor Ő  odalépett és ráugrott az én kis épitményemre.Akkor azon a napon nagyoon megharagudtam ráde másnak ugyanabban az időben beállitott egy szál pipaccsal és odajött hozzám, hogy odaadja nekem a tegnap miatt. Onnantól fogva minden áldott nap találkoztunk egészen a suliig. Amikor az elkezdődött sajnos külön kerültünkigy egyre kevesebbett tudtunk találkozni de attól függetlenül akármikor is összefutunk valahol mindig ugyanazzal a nagy mosollyal fogad.

5. fejezet

*Heather*
- Hey, nyusza! Mi jót csinálsz? –üdvözöltem barátnőmet a telefonban, közben erősen bámultam a laptopom monitorját, ami kékesfehéren világította meg a szobát, mert a lámpákat lekapcsoltam.
- Hali! Semmi különöset. Igazából bambultam. –hallottam, ahogy nevet a saját „viccén”.
- Neeem! Te nem szoktál csak úgy bambulni! Ez nem egy közönséges bambulás volt, igaz? Ébren álmodtál megint? –na, ne akarja beadni, hogy csak úgy elnézegette a falat unalmában. Ennyire már ismerem.
- Háát… fogjuk rá. –sóhajtott.
- Uuuuh, kiről? –bár nem néztem bele a tükörbe, éreztem, hogy szemeim felcsillannak. –Niall , igaz? Hol voltatok benne? Üzletben? Koncerten? Netalán tán... kádban? –nevettem el magam.
- Mi? Hova képzelsz? –hallottam a kamu meghökkenést a hangjában.
- Jaj, ne már! Ismerlek, nyusza! –kacsintottam, bár nem látta.
- Utálom, hogy ennyire ismersz. –nevetett. – De most tényleg nincs igazad. Ok. Niall. Őt eltaláltad. De hanyagoljuk a témát.
- Ok. Ha nem szeretnéd részletezni a „jó” fantáziád adatait, ne tedd. Ó, és milyen lett Kleo? Még mindig olyan hülye, mint régen? –mosolyogtam a telefonba.
- Nem! –szomorodott el.
- Ó, ne már! Miért mindig a jó emberek változnak meg? –húztam a számat, amerre csak tudtam.
- Sokkal rosszabb, mint volt! –buggyant ki belőle a nevetés.
- Te! Ne ijesztegess! Még a végén beájulok!
- Untyili puntyili puu. - oké, már megszoktam, hogy vannak kirohanásai, de ez már nekem is sok xDD.
- Oké, nyusza! Rád bízom.
- Mentem, csengetnek! Szia!!! –ordítva köszönt el.
- Hehe.. cső! –és én voltam az, aki kinyomta a telefont.
Lépteket hallottam a szobám ajtaja előtt. Szorosabban öleltem magamhoz a takarót, ami az ölemben feküdt, de rájöttem, ha valaki keres, az megtalál. Így is félős típus voltam, főleg az olyan napokon, mint a mai: péntek 13. + anyuék dolgoznak, így egyedül vagyok az egész házban. Lassan, hang nélkül lecsuktam a laptopot és a jobb oldalamra tettem az ágyon a párnára. A takarót leszedtem magamról. A mozdulataim során le sem vettem a szemem az ajtóról –vártam, hogy valaki benyit és gépfegyvert szegez rám, vagy leüt és elvisz mindent a házból, ami értékes, ami nagy veszélyt jelentene, tekintve anyu antik gyűjteményét. Óvatosan lekecmeregtem az ágyról, de az a fránya rugó, ami két napja kiugrott, megnyikorogtatta azt. A léptek hangja gyorsabb volt és egyre közelebbről hallottam őket. Az ajtóhoz sétáltam a kezemben az lekapcsolt, elemes asztali lámpámmal és szorosan a falnak szorultam. Úgy tartottam, mint egy baseball ütőt, felkészülve rá, hogy bármelyik percben lecsapjak vele –de belül reménykedtem, hogy csak anyu ért haza.
Az ajtó megnyikordult, a fény úgy szökött be a kis résen, mint villám, amikor belecsap a poros pusztába. Egy fekete, Converse All Star lépett be, és én meg készültem leütni a viselőjét, de a lámpa kiesett a kezemből.
- Így kell üdvözölni egy régi ismerőst? –nevetett, de nem humorból. Egy darabig nem tudtam megszólalni, csak tátott szájjal megöleltem.
- Jack! –kiabáltam, minél hangosabban és erősebben szorítva… exemet. A szakítás óta is olyan, mint a testvérem…

HALIHÓÓ!

HALIHÓÓ! 

Mostantól fel lehet iratkozni a blogra!! :D Remélem lesztek egy páran. puszi: Reni

4. fejezet

4. Fejezet 

Tudoom..egy ideje nem voltam! De, angol vizsgáim voltak..stb..stb. A lényeg, hogy itt lennék az új résszel :D Jó nyáriszünetet mindenkinek és remélem attól függetlenül követni fogjátok még a történetünket :D pux: Ren

Még egy hónap a várva várt napig. Teljes 31 nap amit végig kell szenvednem a suliban Heather és az ő hülyesége nélkül. Az osztályban ahol 30 ember körül forog az élet és mi 3-an akik ugye a "nyomik" társaságát alkotjuk hogy is mondjam le vagyunk szarva. Soha az életben nem kiváncsiak a véleményünkre de még csak nem is néznek ránk, olyanok vagyunk a szemükben, mint egy váza a polcon..csak helyet foglalunk. Bár amióta megkaptam a jegyeket hirtelen persze mindenki tudni akar róla, hogy hova megyünk, mikor, hol fogunk ülni..stb..stb. A kis felszines cicababák akik Harry-t is arról ismerik csak fel, hogy a kis "cukifiú" Niall-ről meg azt se tudják az ki...de azért a kedvenc zenekaruknak tartják a VÁN DÁJREKSÖNT. Na szép. Ma reggel is ugyanazzal az egyhangúsággal keltem ki az ágyamból majd rángattam ki a szekrényből egy rövidgatyát és egy pólót. Amint kinyitottam az ablakom persze rögtön rájöttem, hogy ez korántsem jó döntés hisz zuhog az eső,mint kb mindig szóval vissza a szekrényhez...csőgatya elő, kardigán kiráncigál, haj felköt szolid smink és már indulhatnék is ha a Twitter nem várna olyan kecsegtetően rám. Hatalmas sóhajjal felnyitottam laptop-om tetejét és dúdolgattam amig be nem töltődött a net. Gyorsan végig néztem mégis mi történt..persze nem sok, a követőim száma se nagyon akart a 900-tól  eltávolodni úgyhogy kikapcsoltam hűséges kis gépem kirohantam az előszobába megpusziltam macskámat és az én kis töpszli kutyulim és már indultam is. A papir iroszeresnél várt barátnőm a telefonjával a kezében majd mikor meglátott rohanni kezdett és egy nagy lendülettel a nyakamba ugrott. Hitetetlen, hogy mégis honnan van ennyi energiája egy embernek amikor énállva el tudnék aludni..de hát ő tudja. hatalmas mosollyal az arcomon elkezdtem mesélni, hogy megyek a koncertre méghozzá 1hónap múlva...amikor Ő felnézett csillogó szemmel rámpillantott és röhögni kezdett.
-Figyi  Olive..ha lesz Twitter kérdés..öhm..megkérdezed majd, hogy mégis igaz-e amit Liam...khmmm....tudod milyéről mondanak??
-Kleo!!! Nem lehetsz ilyen hülye!! Nem..nem fogom..még nem!! :D Majd egyszer ha esetleg tudok velük személyesen is találkozni talán. De akkor se szivesen oké?? Elég hülyén jönne ki. Nem gondolod?
Amúgy láttad az új képeket.......
Hazafele úton a vizes betonutat néztem miközben azon gondolkoztam milyen lenne ha egyszer az életben észrevenne Niall vagy Zayn de inkább Niall. Najó..megint eltértem. Szóval, most gondoljunk bele én és Niall maga a tökély Horan és Olive átlagos Hugson.Nem valami igéretes pár pláne, pláne hogy a sajtó biztos kikészitene avval, hogy állandóan a hibáimról irnának. Olive-nek milyen vastag a combja, átlagos a mérete és tovább. De ha mégis az biztos, hogy nagyon szeretném Őt és a többieket is. Hisz tudom, hogy minden fiú birja ha egy csaj jóba van a haverjaival. Liam lenne a legjobb barátom és lelkitársam, Louis a poéngyáros és egyben a haverom, Harry szerintem akivel állandóan buliznék és beszélgetnék neki Heather-ről, Zayn meg a nem is tudom...ő mindig is a kedvencem volt világéletemben de a cigizés és ahogy néha viselkedik..... Na de ki hiv ilyenkor?? Heather.

3. fejezet

*Heather* 
- Na mizu mizu mizu? –huppantam be barátnőm mellé a George st. sarkán lévő Harry’s kávézóba. Ez volt a kedvenc helyünk, ami vicces, mert az egyik 1D tagot is így hívják. 
- Adjon Istön jó estít drága barátosném! –nevetett. Amióta –kb. 3 éve- az unokatesómék farmján voltunk, néha elkezd így beszélni. Persze mindig jót nevetünk a végkifejleten. 
- Estít drága barátom, estít! Hogy ityeg a fityeg? 
- Fityeg az, ha fityegtetik! –oké, itt gondoltam azt, hogy ezt a társalgást kevésbé nyilvános helyen kéne folytatni. 
- Éééés…. tudom a választ, de… várod a koncertet? –virult a képem.
- Hülye kérdés két forint! –vágott hozzám egy párnát.
- A kétforintost kivonták a forgalomból. Adok egy ötforintost és akkor kérdezhetek kettőt meg egy felet?
- Egy felet? Hogyan?
- Megoldom. –kacsintottam rá.
- Ilyet is csak te tudsz megoldani. –nevetett és belekortyolt a jegeskávéjába. 
Két napja kaptuk meg a jegyeket. Mint egy álom… wow… Gondoljatok csak bele: ott állsz/ülsz, koncertjegy a kezedben, az örömtől megszólalni sem tudsz, mert tudod, hogy életed legszerencsésebb és legjobb napja lesz…. felbecsülhetetlen. 
De félek is…  mi lesz, ha O-nak minden álma teljesül és összejön Zayn-el –ő a kedvence, de Niall stílusát jobban bírja- és én meg tartom nekik a gyertyát, amikor… na…. szóval mindenki érti… és, az én álmom, hogy egyszer beletúrjak Hazz fürtjei közé… csak álom marad?? Tiszta hülye vagyok, hogy egyáltalán belegondoltam abba, milyen lenne vele járni… csókolni az ajkait… érinteni a forró/hideg –mert nem tudom xDD –testét…. annyi lányt megkaphat. Miért pont én kellenék neki?

Héj, mindenki! Bocsi, hogy rövidek a részek, de nincs sok időm itt irogatni, de megígérem, hogy egy-két rész után hozunk hosszabbakat :D Ha tetszik akkor oszd meg oldalakon, barátaidnak mesélj róla stb. stb. :D előre is köszönöm :3 KÖSZÖNJÜK!! :D 

by:me:D 

Hey! :D

Hey everyone! :D szóval. én vagyok a társszerkesztő :D nagyon de nagyon tetszik Reni sztorija-ami megtörtént vele- mert... ok nem mondom el, mert majd kiderül a blogból :D nagyjából igaz sztorikon alapul :D ha én írok egy részt, akk így jelölöm magam: by:me:D csak ennyit akartam.. csősztök! :D

2. fejezet

2.Fejezet

Itt is lennénk vele :) Az ötlet mind-mind *réka* fejéből pattant ki én meg csak leirtam ami történt velem :DD
A kövit hozzuk ahogy tudjuk :D pux:*ren* és *réka*

Hazafele menet egyetlen dolog járt az eszemben azok a koncert helyszinek. Volt egy ami annnyira nagyon felkeltette az érdeklődésem de komolyan, hogy szerezzek pénzt. Ám ebben a pillanatban egy nagy orditást hallok és már is a földön kötöttem ki. Amint felmeltem a fejem egy dolgot láttam Heather nagy mosolyát és kivörösödött fejét ahogy rajtam nevet.A pláza egyik folyosóján megláttam egy hatalmas jegyirodát ahol nem egy ember állt ám Heather elrángatott úgyhogy beszálltunk a liftbe és elindultunk a parkolóba. A bátyja kivételesen pontban ott volt értünk. Azt a sok szatyrot bedobtuk hátra aztán behuppantam barátnőm mellé a kocsiba. Amint odaértünk hozzájuk berohantam a szobájába és bekapcsoltam laptopját. Zenéket válogattam ki és állitottam be folyamatos lejátszásra majd felmentem facebookra. Egyetlen egy dolog szúrta ki rögtön a szemem....a következő One Direction koncert helyszine és árai, Nem is olyan drágák döbbenetemben felsikitottam amire Heather lelökött az ágyról felkapta a gépét olvasott pár percig majd kifutott a szobából A lépcsőn hatalmas dörömbölést hallottam majd beszéd..beszéd...beszéd..újabb dobogás ls Heather.-Jó, okés Olive! Most ülj le és fújd ki a levegőt. Anyám azt mondta, hogy MEHETÜNK A KONCERTRE!!!! Apám rendeli majd a jegyeket és természetesen neked is. A vizsgákkal meg ne foglalkozz angolból és németből igy is nagyon nagyon stréber vagy és okos....! Szóval ez a 4 nap semmmit sem árthatna neked.-M-i-v-a-n?? Leragadtam ott, hogy mehetünk a koncertre! MEHETÜNK A KONCERTRE!!! Heather mehetüüüüünk!!!!!