16.Fejezet

Új rész!!!! *o*
És igeen Rékával tényleg majdnem egyszerre kapunk fogszabit! :)
Ő ma kapja meg én meg holnap...*creepynoise* Ez ilyesztő!!
na de pusszancs *ren*

 *Olive*
-Heather! Elaludtunk és ma kell mennünk a fogszabályzásra! Tudod, hogy mindketten ma kapjuk meg a fogszabályzónkat és nem késhetjük le ezt az időpontot.
-Mi van Olive? Még csak hajnal van...hagyjál aludni!
-Fél12 van! És fél 1-re van időpontunk..ha nem szerzünk valakit aki elvisz akkor esélytelen, hogy odaérjünk.
-Miért parázol annyira? Felhívod a pasid aztán ő úgy is eljön értünk, vagyis érted, én majd leszek a tartozék...neked úgyis mindent megtesz! Komolyan nem értem amúgy, hogy miért nem jártok,annyira nyálasan tökéletesek vagytok és annyira összeilletek, hogy az már borzalmas.
-Most mégis mi bajod van? De, mindegy is inkább keress ki valamit a szekrényedből én meg kölcsönveszek tőled valamit, mert nincs időm hazamenni. - igazából nagyon sajnálom Heather-t mert tudom, hogy iszonyatosan csalódott, hisz Jack itt hagyta, de nem önszántából tette. Gondolom, ha tehetné itt maradna vele, de neki ott az egyetem amit muszáj befejezni úgyhogy nem értem miért rajtam kell levezetnie a feszültségét. De végülis azért vagyok a barátnője, hogy állandóan vigasztaljam és próbáljam elterelni a gondolatait, hátha sikerül felvidítanom egy kicsit. Nagyon rossz ilyennek látnom amikor mindig életvidám és örül mindennek. Arról, hogy kisebb lett a hirtelen rá tört depressziótól...nem tudok nyilatkozni szerinte igen, de tudjátok nekem mindig is nagy lesz,hisz magasabb nálam így is úgy is. Amíg ő bement a fürdőszobába én kihasználtam az alkalmat és írtam egy gyors üzenetet Jack-nek.
"Tudom, hogy iszonyat elfoglalt vagy, de este egy Skype konferencia hívás beleférhetne az életedbe! Légy szíves hívj!! Olive x"
Aztán felrángattam Heather egyik farmer rövid gatyáját meg az egyik topját amihez felvettem a pulcsim és már kész is voltam, amikor eszembe jutott a kukás sapim. Na anélkül egy lépést sem! Egy 10 perccel később telefonomért nyúltam újból és beírtam George számát. Jó 6 csörgést kellett várnom, míg felvette a telefonját.
-Szia George! Lenne egy nagy kérésem. El kéne jutnunk a  fogszabályzásra, de messze van és a tömegközlekedésre nincs időnk.
-Értem. szóval el kéne vinnem titeket, ha jól értem?- éreztem hangjában azt a fojtott mosolyt és elgondoltam, ahogy pici gödröcskéi megjelennek az arcán és rögtön elpirosodtam egy kicsit viszont éreztem azt a várakozásteljes csendet a vonal végén amitől éreztem, hogy meg kell szólalnom.
-Öhhm..ha nagy problémát jelent megoldjuk csak gondoltam ráérsz.
-Ráérek éppen, mármint a menedzser várhat magára. Egy 5 perc és ott vagyok jó?
-Imádlak Georgie! Várunk..- gyorsan kinyomtam a hívást és elmentem a fürdőhöz. Lehet, hogy rosszul hallottam, de mintha kiszűrődő hányás hangok lennének. Gondolkoztam és csak Heather lehet az, de mégis miért csinálná ezt? Nem nagyon izgatott mit gondol majd, de gyorsan rányitottam az ajtót ami hála az égnek nem volt bezárva és odarohantam hozzá.
-Heather, legalább a hajadat felköthetted volna! Annyira figyelmetlen vagy és mégis mit csinálsz? De, tudod mit? Most nem kérdezősködök majd elmondod ha akarod. Egyszerűen csak most meg a szád és szájvízzel egy jó párszor öblítsd ki, mert szegény orvos le fog ájulni a székéről! Gyere felsegítelek! - az utolsó mondatoknál láttam valami halvány mosolyt az arcán és tudtam, hogyha most kezdeném faggatni semmilyen célt nem érnék el nála így inkább segítettem megmosni az arcát és felcopfozta a haját egy lófarokba. Pár perc múlva normálisabb arca lett és a szája is nagyon mentol illatú lett. Épp ekkor viszont megszólalt a csengő és lerohantam nyitni az ajtót. George, mint mindig most is észvesztően nézett ki pedig csak egy fekete póló és egy sötét színű farmer volt rajta. Arcán az a tipikus pimasz mosoly terült el és karját ölelésre nyitotta. Nem kell mondanom, rögtön odabújtam mellkasához és beszívtam tipikus tusfürdő,parfüm és bőr illatát. Annyira lenyugodtam ott az ölelő karjai között, hogy el is feledkeztem, hogy nekünk éppen rohannunk kéne a fogszabályzásra . Egy perc múlva viszont lerohant Heather is.
-Galambocskáim! Elhiszem, hogy nagyon szeretitek egymást, de 12 múlt...ha nem indulunk nekünk annyi Olive!
-George indítsd be a kocsit és tövig a gázt! - útközben a rádió szólt és alig beszéltünk valamiről. Viszont szerencsére a kínos csend hamar megszűnt hiszen megérkeztünk a fogorvosi rendelőhöz és kiszálltunk volna a kocsiból, ha nem jut eszembe meg kéne köszönnöm George-nak a fuvart. Szóval odahajoltam hozzá és egy cuppanós puszit nyomtam arcára, majd rámosolyogtam és kiszálltam a kocsiból és Heather után eredtem aki már a bejáratnál várakozott rám.

15. fejezet :)

Bocsi, hogy rövid lett, de most nekem nincs ötletem. Ebben a részben inkább az igaz barátságot szeretném feltárni. (Még ha az az igaz barát az ország másik végén van is, igaz *ren*?? ☺)

*Heather*

- Olive, merre vagy? –hüppögtem. Amikor Jack elment, azt hittem, hogy végre boldog leszek, mert mindent tisztáztunk, de amikor rájöttem, hogy elment, a sírás kezdett fojtogatni, ami most előtört belőlem.

- George szállodájában. Mi a baj, Het? –kérdezte kedvesen. Amikor sírok, kicsit érzéketlen vagyok…

- Jé, honnan jöttél rá, hogy valami bajom van? –ironikus válaszomon meg sem lepődött, mert ismert. –Az van, hogy… - kezdtem, de be is fejeztem, mert tényleg nem akartam neki elmondani, hogy összejöttünk. –Jack elment… - meg még pár részlet, amit nem kéne tudnod… tettem hozzá magamban.

- Várj meg, mindjárt ott vagyok! –és megszakította a vonalat.

   Fél órával később kopogás nélkül berontott a szobám ajtaján.

- Heather, úgy sajnálom… - karolta át a vállamat.

- De pont most, amikor… - lendültem volna bele a sztoriba, de elgondolkodtam, hogy hogyan kellene kamufolytatást kitalálnom. -… a legnagyobb szükségem lenne rá. Összevesztünk, de rajtad kívül nincs váll, ahol kisírhatom magam, de te sem vagy már itt nekem. –próbáltam terelni a témát, hogy annak tűnjön, hogy őt hibáztatom azért, hogy Jack elment, de nem így gondoltam. Valakit tényleg hibáztatni akartam, de nem Olive-t.

- Het, én mindig itt leszek veled. –suttogta, még mindig vállamat szorítva.

- Nem, ez nem igaz! Neked már ott van George, engem meg le se tojsz. Tudod, milyen rossz az, amikor semmibe vesznek? –adtam hangot érzéseimnek. Ezeket komolyan gondoltam, csak nem Olive-ról, hanem Jack-ről. Annyira bántott, hogy engem most már csak másodikként kezelt, hogy az szavakba nem foglalható.

- Heather, neked most az a bajod, hogy Jack elment, vagy az, hogy jól érzem magam George-al? –engedett el.

- Olive, sajnálom. Nem úgy értettem… az van, hogy Jack elutazott. Amióta egyetemre jár, én mindig csak második vagyok a szemében.

- Het, te olyan buta vagy. Jack-nek te vagy a fontos, és nem az egyetem. Lemerem fogadni, hogy ha megtudná, hogy sírsz miatta, fejvesztve rohanna vissza.

- Olive, tudod miért vagy te a legjobb barátnőm? –mosolyogtam rá.

- Nem, de lenne pár tippem. Azért mert tetszik neked a hajam, vagy azért mert én vagyok az egyetlen, aki van olyan hülye, mint te?

- A második. –kuncogtam. –És azért, mert mindig tudod, mit kell mondani. Köszönöm. –és megöleltük egymást. Annyira jó volt tudni, hogy mellettem van mindig ☺

hey!

Hali,  bocsi h most nem új részt hozok, hanem ezt osztom meg, de nézzetek be a blogomba, Gemma-ról. http://gemmastyleslife.blogspot.hu/ nagyon köszi :) Hagyjatok komit!! :)

14.Fejezet

Itt lennék az újjal *--* Komikat nagyoon szívesen olvasnánk mindketten,úgyhogy nyugodtan írjatok,,nemharapunk!! :D *ren*

*Olive*
-George, hova a csudába viszel? Tegyél le! - igazából fogalmam sincs mikor kerültem a vállára hirtelen,de iszonyatosan furcsa érzés volt ott lenni,mintha újra kisgyerek lennék és valami rossz dolog miattelvinnének a játszótérről.
-Olive, tudod a többiek meg akarnak ismerni viszont pihenned is kellene.Hajnali 3 van és eléggé eltávolodtunk tőletek. Iszonyat közel vagyunk a szállodánkhoz, így legalább két dolog lesz egyszerre elintézve.
-Még is mi lenne az a kettő? - annyira idegesítő volt, hogy nem láthattam Georgie aranyos mosolyát és nagy csodálkozó szemeit. Viszont, így legalább nem látja ha szégyenlős leszek, vagy elpirulok. Tudjátok az életben mindennek van jó és rossz  oldala is csak felkell fedezni.
-1. Bemutatlak a többieknek. 2.Veled leszek egész nap. Hisz megígértem, hogy annyi időt leszek veled amennyit tudok. És utána is szeretném,ha tudnánk találkozni, hisz 1 hét se kell és hiányozni kezdesz.
-Jaj George. Nem kell minden szabadidőd rám fecsérelned.Az egyetlen dolog amit viszont szeretnék elmondani, hogy csak akkor megyek ha énekeltek nekem ha már én nem tudok. Rendibendi?
-Tudod mit? Kisujj eskü? Tudod minden ilyen kis dolgunkat hiányolom. Pláne az a hülye vicces röhögésed, de most szálljál le rólam majmocskám, innen már eljutsz magadtól is.
-Kisujj esküü! Amúgy nekem is hiányzol, de nézd már meg azokat ott szemben olyan ijesztőek. George, ezek azok a srácok akik állandóan megnéznek és beszólnak. Légyszíves forduljunk itt le!
-Dehogyis.Nem szólhatnak be neked.- igazából nem is miattuk akartam lefordulni, hanem csakis George miatt,hisz féltem hogy ezek össze fogják verni nekem itt ezen a kietlen utcaszakaszon. Bár volt pár ötletem egy mégis a legjobbnak nyilánult.
-Georgie!Ide adnád a mobilod létszi? Lemerültem és felhívnám Hayley-t,hogy nem megyek haza.
-Ja itt van, de ne beszéljsokáig mindjárt ideérnek hozzánk.- amint megkaptam a telefont beléptem a névjegyzékbe és a sok tucatnyi névközött megláttam Josh-ét.Őaz egyetlen akit valamilyen szinten ismerek,hisz eleinte még webcamon láttam George mellett.Iszonyat remegő kézzel megnyomtam a hívás gombot és vártam.Egy,kettő,három csörgés és még mindig semmi,ám amikor feladtam volna hirtelen beleszóltak. Amikor már beleszóltam volna én is a telefonba, a srácok körbevették George-t, és olyasmiket mondtak rá, amik kiábrándítóak voltak: "Nézd már a sejemrambot, hogy védi a kis szánalmas életét. Ja meg a lányt is. " , "nem ám elmosódik a sminked, ha bemosok egyet." Megijedtem, de nem tudtam mit tenni, csak annyit, hogy elmondtam Josh-nak mindent.
-Szia George. Told már haza a segged a csajoddal együtt.Már várunk titeket és kiváncsiak vagyunk Olive-ra.
-Legyetek is,hisz én vagyok az . Nagy szükségem lenne rátok most rögtön.Itt vagyunk a parkban a kis tó közelében és George éppen veszekszik 3 suttyó barommal akik állandóan beszólnak nekem. Létszi siessetek,mert egyre durvább lesz ez az egész.
-Olive. Már kinnt vagyunk a hotelből,és hidd el sietünk! Annyira aggódok, hogy ne essen semmi bajotok, de legfőképp annak a féleszű George-nak,nincs valami jó kondiban.
-Hidd eltudom, hogy nem egy testépítő világbajnok és még csak sportolni se szokott. Hol vagytok már??
-Olive, sietünk de ilyen sötétben nem könnyű megtalálni titeket. Vagy mégis,ott vagytok látlak titeket, futunk.
-Figyeljetek? Még most elmehettek ha szeretnétek, hisz jóltudjátok hogy engem nem kaptok meg soha. Nem kell próbálkoznotok fölöslegesen ésaz energiátokat fecsérelni rám.
-Mi van bébi. Most már nagy a szád,amikor itt van egy srác melletted? Csak az a baj, hogy simán leütjük. Egy ütés az orrához,majd egy jól célzott a térdére és már is a földön van és te akaratod ellenére is a miénk leszel.
-Álmodik a nyomor. Gondolom szeretnétek meg kapni egy olyan kaliberű csajt,mint Olive de sajnos mi is hajtunkrá. És egyenlőre a mi tulajdonunk, ha még is akartok valamit gyertek. De mi a végsőkig védjük azt aki hozzánk tartozik.- Josh egyre jobban bejön,annyira rendes srác és ahogy kiáll mellettem,pedig nem is ismer engem csak George elmesélése alapján.Ezek szerint George tényleg nagyon jó barátja lehet, ha még a régi barátját is így védi neki. Mondjuk hatalmas köszönettel tartozom nekik, de leginkább Josh-nak.
-Jól van srácok húzzunk el innen.De tudd  nem is vagy jó csaj, inkább egy kis csitri ha ennyi pasas akar téged és nem tiltakozol,betegséget meg nem akarunk egy ilyen kis jelentéktelen csajtól.
-Furcsa mód eddig jó lettem volna nektek. De szerintem is húzzatok el innen rendben, és legközelebb megnézni se muszáj ha nem tetszik amilyen életet élek.-pár pillanattal később már csak mi 5-en álltunk a kihalt park közepén és hallgattuk az ébredező állatok neszét. A kis csapatunk egy kis idő múlva megindult a hotel felé,majd bementünk a szobákba. Persze jelenlétem miatt megint volt egy kis zűrzavar, hisz JJ miattam került a kanapéra,viszont így mindenki tudott pihenni pár órát. Az eset után 6 órával később keltem isteni finom kávé illatra. Szó szerint az orrom után mentem éskövettem az illatot egészen a konyháig. Szerencsémre Josh volt ez a kis koránkelő, aki szorgalmasan gyártotta a rántottát viszont amikor meglátott odafordult hozzám és erősen megölelt.
-Figyi Josh.Mindent köszönök.És tényleg mindent,hisz nem mindenki tenné ezt meg egy "ismeretlennel",de te rögtön futottál a többiekkel,miért?
-Egyszerűbb a megoldás Olive,mint gondolod. George miatt, hisz rengeteget jelentesz neki és aki neki fontos az nekünk is. Meg egyébként is egy lányt senki se ijesszen meg és legfőképp ne stírölje. Te sírsz?
-Igen,de csak amiatt mert ilyen kedvesek vagytok hozzám. Nagyon rég volt bárki az,hogy bárki is csináljon valamit értem.Amúgy George-l minden rendben szerinted?
-Azon kívül, hogy aggódik érted és félt semmi.- annyira jó volt ezeket a szavakat egy közeli ismerőse szájából hallani,hisz sokat jelent nekem George és ezekután kiderült, hogy ő  se közömbös irántam. Lehet, hogy még esélyem is lehetne nála?

13. fejezet

heloo!! :D szerintem én nem képeket fogok hozni hanem inkább idézeteket. ez ma sincs másképp. remélem tetszeni fog!! :D jó olvasást :3 

"összezavarodtál? Régi szöveg. Ha nem téged akarlak, nem veled kezdek."

                                                                                                               ~ismeretlen.

*Heather*

Zuhantam. Repültem. Gurultam. Mindez ilyen sorrendben. Legurultam egy hegytetőről és szétzúztam a testem. Amikor leértem, Jack ott állt. Én kinyúltam felé, de ő nem fogta meg a kezem. A sötét homályában kezdett eltűnni és szája azt tátogta: sajnálom. –és felébredtem. A szemeimet résnyire kinyitottam, a fejem zúgott. Felültem, de vissza is estem. A szemeim lecsukódtak, ahogy testem pattant egyet az ágyon, hajam fejemmel együtt a párnán, a szemeim lecsukódtak. Úgy éreztem, az ágy forog velem egyhelyben. Egy hideg valamit kezdtem érezni a kulcscsontomnál. Valaki törölget? Elég furcsa elképzelés volt, de kinyitottam a szemem és Jack TÉNYLEG egy vizes kendővel törölgette a mellkasomat. Körbenéztem és egy teljesen idegen szobában voltam, de mégis, mintha jártam volna már itt. Jack-re néztem, akinek sűrű könnyzápor fedte szemeit és ki volt teljesen pirulva. Biztos nem vette észre, hogy ébren vagyok…

- Ömm… te mit csinálsz? –kérdeztem. Valami megmagyarázhatatlan októl fogva úgy éreztem, haragudnom kéne rá, de nem tudtam megmagyarázni. A falon lévő naptárra néztem és láttam, hogy szombat volt, de az nem lehet… nem pénteknek kellett volna lennie? Kihagytam egy napot?

- Heather! –ölelt meg. –Sajnálom! Tiszta szívemből sajnálom! Hülye voltam, önző volt, de tudod, már nem csak teszt volt. Nagyon, de nagyon tetszett! Sajnálom, de te kérted. –én is átöleltem, de egy undor féle érzés ott bujkált bennem.

- Mi? Mit tetszett? Mit kértem? Miért voltál hülye? Oké, az utolsót visszavonom, mert tudom, hogy amúgy is hülye vagy. –nevettem és lehámoztam magamról.

- A csók! –elég furcsán nézett.

- Milyen csók? Kivel csókolóztál a tudtomon kívül? –fájt, hogy nem mondta el, hogy csókolózott valakivel és nem mondta el nekem.

- Veled… Heather, mi van veled? –még mindig az a fura arcot vágta.

- Velem? Mi a…? Ne szívass, Jack! Már miért csókoltalak volna meg? Miért? –mi az, hogy csókolóztunk? Ez csak egy brutális vicc lehet! Soha az életben nem csókolnám meg újra!

- Úgy csinálsz, mintha elfelejtetted volna. –nevetett. –Habár elég csúnyán beverted a fejed. Lehet, hogy az egész péntek kiesett.

- Ah, úgy tudtam, hogy valami nem stimmel! –kezdtem el bambulni a falra, és összehúztam a szemeimet.

- Ha jól sejtem, el kéne mesélnem, mi történt tegnap. Átmentünk Olive-khoz és ott volt George. –azt, hogy „George” nagyon utálatosan mondta.

- George? –értetlenkedtem.

- Ahj.. Homo Georgie. Na és ugye mi megcsináltuk a tervet, lefújtam őket poroltóval. –itt nevettem. –És elkezdtünk felelsz vagy merszezni. Az volt a feladatom, hogy csókoljalak meg… - nem akadtam ki, mert csak egy játék volt, de nem ez volt minden- és annyira tetszett nekem ez az egész csókolózás dolog, és ahogy láttam, neked is, de te elszaladtál. Később megtaláltalak a faházban és ott „teszteltük”, hogy tényleg csak barátságból szeretjük egymást… - itt minden eszembe jutott.

- Te szemétláda! –vágtam hozzá egy párnát. – Mi a francnak hagytál ott? Miért sírtál? Mi a fenének kellett… várj. Hol vagyok? Te hoztál ide?  Miért? Hagyhattál volna ott a földön! Az sem érdekelt volna, ha ott fagyok meg, igaz? Nem lehetsz ilyen! –felpattantam és már mentem volna ki, de az ajtó elé állt.

- Először is: ha nem érdekelsz, akkor nem hozlak ide! Különben is, ha végighallgatnál… Amikor elmentem én nem voltam biztos semmiben. Ahogy ideértem a ház elé, rögtön megbántam, hogy eljöttem, ezért visszaszaladtam. Ott feküdtél a földön, ájultam, kisírt szemekkel és remegtél. Azt hittem, valami bajod van, de a háziorvos semmi rosszat nem talált. Gondolkodtam és n még… még mindig… ahj… - kínjában röhögni kezdett.

- Te még? –kérdeztem kedvesen.

- Azt hiszem, jobban vonzódom hozzád, mint hittem. –lehajtotta a fejét. Annyira nehéz lett volna ott helyben megmondani neki, hogy: akkor most szeretsz te is? Tudod milyen régóta várom már ezt a pillanatot?

- Én… összezavarsz, sajnálom. Erre nem tudok mit mondani. – a lelkem sikoltotta, hogy NE engedd el ennyivel! De kisétáltam az ajtón. 

12.Fejezet

Halihó pockoook :3 Kissé depis lett a  rész, de valahol ki kellettt írnom magamból Jó olvasááást! *ren*

*Olive*
George-l sétálni az utcán olyan természetes volt, mint amikor az ember a levegőt veszi. Annyira fesztelenek voltunk mindeketten bár bennem mindig ott van a kinézetem iránti félsz. Egész életemben önbizalomhiányos voltam és ez a balett alatt egyre csak nőtt,fokozódott. Körülöttem minden lánynak  tökéletes alakja volt amit a feszülős dresszek csak még jobban kihangsúlyoztak viszont én soha sem voltam megáldva tökéletes alakkal. Nem azt mondom, hogy dagadt voltam, de mindig lett volna min alakítani amit a többiek is láthattak,de ők ezért soha sem szóltak volna be. Viszont a tanárom,aki a balettintézet fővalakije voltállandóan ezzel piszkált.Emlékszem egy péntekinapon történt mindez.
*Visszaemlékezés*
Otthon éppen a fürdőből rohantam ki amikor rápillantottam az órára. Éppen háromnegyed ötöt mutatott, úgyhogy muszáj volt indulnom ha nem akarok  elkésni a művészitornáról. Odafele úton már megpillantottam a fényárban úszó tornatermünket ami olyannyira csábítóan hívogatott,hogy szószerint futni kezdtem.Arcomat a hűvös szélcsípte de én csak egy valamire tudtam gondolni. A szenvedélyemre a művészitornára és a kifinomult balett órákra. Lábaimat egyre gyorsabban szedtem a beton úton majd márott is oltam az ismerős lépcső előtt ahol minden nap végig megyek ésakkor semtettem másként.Miközben az öltözők felé siettemgyorsan lehámoztam magamról a sapkám és lelassítottam a lépéseim. Az öltözőbe lépve láttam,hogy megjöttek a fellépő ruhák. Abban a pillanatban amint megláttam őket a pulzusom felgyorsult és a világ forogni kezdett vele. Én ilyen ruhát nem akarok felvenni. Többször is visszakoztam  a többiekkel de csak bele kellett bújnom abba az ocsmány zöld kétrészes ruhába amibőlaz egész hájas hasam kinnt volt. Amint kiléptem ebben a ruhában az öltözőbőla rosszullét fogott el és a gyomrom irányábóléreztem, hogy jön fel a ma elfogyasztott egyetlen ételem egy alma. A rossz savas ízzel a számban léptem be a terembe ahol megfogtam a szalagom és elkezdtük a gyakorlatot.Igazából a gyakorlat gyönyörű volt a szalagok csak úgy repkedtek a levegőben mi meg próbáltunk mindent szinkronban csinálni a másikkal. Ésekkor kezdőtött a rémálmom. A szám befejeződött és a tanár magához hívott engem. Gondoltam csak nem lesz semmiféle gond. Hát,életemben nem csalódtam még ekkorát a megérzéseimben.
-Olive! Gyere ide.
-Már is megyek asszonyom.
-Tudod annyit szeretnék közölni veled, hogy tényleg nagyon tehetséges és hajlékony lány vagy, viszont a súlyoddal van egy kis probláma. Nézz körül itt a teremben. Mndenhol csinos kislányok és milyen jól áll rajtuk a riha.Megkérlek tegyél valamit a kis husi hasad érdekében..hiszen a színpadon nem néz ki jól még a babaháj sem. - amint befejezte a monológját rámosolyogtam hátat fordítottam neki eldobtam a szalagom és kisétáltam a teremből. Nem futottam, nem sírtam. Emelt fővel távoztam, és hagytam magam mögött egy álmot.
Igaz a seb azóta is élénken jelen van életemben és szerintem soha, de soha nem fogom elfelejteni vagy megbocsájtani a tanárnőnek de mit tudnék csinálni? Megtörtént és megtanultam vele élni. Igaz, 12éves korom óta pontosan ettől az esettől fogva iszonyatosan önbizalomhiányos vagyok, de egy életre megtanultam a leckét. Egyszer se vedd magadra amit mások mondanak,ha még is ne mutasd ki hogy fájattól csak rosszabb lesz. Időközben viszont teljesen elfelejtkezdtem George-ról aki aggódó arccal kémlelt majd hüvelyujjával letörölt egy könnycseppet arcomról.
-Olive! Nem tudom, hogy most mi történt de tudd én így szeretlek ahogy vagy. Nekem soha se kell, hogy megjátszd magad vagy, hogy kiöltözz.Csak gondoltam jó ha tudod. -komolyan ijesztő, mintha olvasna  a gondolataimban.Viszont igazából nem vágytam másra csak valakire aki viszont szeret így odabújtam George mellkasához és mélyen szívtam be tipikus illatát. Amíg én próbáltam lenyugodni ő állát a fejem búbjára támasztotta és hátamat simogatta,így álltunk egy jó ideig amikor is George felvett a hátáraés megindultunk haza.