12.Fejezet

Halihó pockoook :3 Kissé depis lett a  rész, de valahol ki kellettt írnom magamból Jó olvasááást! *ren*

*Olive*
George-l sétálni az utcán olyan természetes volt, mint amikor az ember a levegőt veszi. Annyira fesztelenek voltunk mindeketten bár bennem mindig ott van a kinézetem iránti félsz. Egész életemben önbizalomhiányos voltam és ez a balett alatt egyre csak nőtt,fokozódott. Körülöttem minden lánynak  tökéletes alakja volt amit a feszülős dresszek csak még jobban kihangsúlyoztak viszont én soha sem voltam megáldva tökéletes alakkal. Nem azt mondom, hogy dagadt voltam, de mindig lett volna min alakítani amit a többiek is láthattak,de ők ezért soha sem szóltak volna be. Viszont a tanárom,aki a balettintézet fővalakije voltállandóan ezzel piszkált.Emlékszem egy péntekinapon történt mindez.
*Visszaemlékezés*
Otthon éppen a fürdőből rohantam ki amikor rápillantottam az órára. Éppen háromnegyed ötöt mutatott, úgyhogy muszáj volt indulnom ha nem akarok  elkésni a művészitornáról. Odafele úton már megpillantottam a fényárban úszó tornatermünket ami olyannyira csábítóan hívogatott,hogy szószerint futni kezdtem.Arcomat a hűvös szélcsípte de én csak egy valamire tudtam gondolni. A szenvedélyemre a művészitornára és a kifinomult balett órákra. Lábaimat egyre gyorsabban szedtem a beton úton majd márott is oltam az ismerős lépcső előtt ahol minden nap végig megyek ésakkor semtettem másként.Miközben az öltözők felé siettemgyorsan lehámoztam magamról a sapkám és lelassítottam a lépéseim. Az öltözőbe lépve láttam,hogy megjöttek a fellépő ruhák. Abban a pillanatban amint megláttam őket a pulzusom felgyorsult és a világ forogni kezdett vele. Én ilyen ruhát nem akarok felvenni. Többször is visszakoztam  a többiekkel de csak bele kellett bújnom abba az ocsmány zöld kétrészes ruhába amibőlaz egész hájas hasam kinnt volt. Amint kiléptem ebben a ruhában az öltözőbőla rosszullét fogott el és a gyomrom irányábóléreztem, hogy jön fel a ma elfogyasztott egyetlen ételem egy alma. A rossz savas ízzel a számban léptem be a terembe ahol megfogtam a szalagom és elkezdtük a gyakorlatot.Igazából a gyakorlat gyönyörű volt a szalagok csak úgy repkedtek a levegőben mi meg próbáltunk mindent szinkronban csinálni a másikkal. Ésekkor kezdőtött a rémálmom. A szám befejeződött és a tanár magához hívott engem. Gondoltam csak nem lesz semmiféle gond. Hát,életemben nem csalódtam még ekkorát a megérzéseimben.
-Olive! Gyere ide.
-Már is megyek asszonyom.
-Tudod annyit szeretnék közölni veled, hogy tényleg nagyon tehetséges és hajlékony lány vagy, viszont a súlyoddal van egy kis probláma. Nézz körül itt a teremben. Mndenhol csinos kislányok és milyen jól áll rajtuk a riha.Megkérlek tegyél valamit a kis husi hasad érdekében..hiszen a színpadon nem néz ki jól még a babaháj sem. - amint befejezte a monológját rámosolyogtam hátat fordítottam neki eldobtam a szalagom és kisétáltam a teremből. Nem futottam, nem sírtam. Emelt fővel távoztam, és hagytam magam mögött egy álmot.
Igaz a seb azóta is élénken jelen van életemben és szerintem soha, de soha nem fogom elfelejteni vagy megbocsájtani a tanárnőnek de mit tudnék csinálni? Megtörtént és megtanultam vele élni. Igaz, 12éves korom óta pontosan ettől az esettől fogva iszonyatosan önbizalomhiányos vagyok, de egy életre megtanultam a leckét. Egyszer se vedd magadra amit mások mondanak,ha még is ne mutasd ki hogy fájattól csak rosszabb lesz. Időközben viszont teljesen elfelejtkezdtem George-ról aki aggódó arccal kémlelt majd hüvelyujjával letörölt egy könnycseppet arcomról.
-Olive! Nem tudom, hogy most mi történt de tudd én így szeretlek ahogy vagy. Nekem soha se kell, hogy megjátszd magad vagy, hogy kiöltözz.Csak gondoltam jó ha tudod. -komolyan ijesztő, mintha olvasna  a gondolataimban.Viszont igazából nem vágytam másra csak valakire aki viszont szeret így odabújtam George mellkasához és mélyen szívtam be tipikus illatát. Amíg én próbáltam lenyugodni ő állát a fejem búbjára támasztotta és hátamat simogatta,így álltunk egy jó ideig amikor is George felvett a hátáraés megindultunk haza.