11. fejezet

sziasztok! itt a rész!! :D remélem mindenkinek tetszik és aki volt már szerelmes vagy utasították már el, az tudja, milyen ez az érzés ami a mi kis szereplőnket érte. DE nem kívánom senkinek, hogy átélje ezt! SENKINEK! Jó olvasást :D 

by:me:D

most egy idézetet hoztam nektek, nem képet kezdésnek :)) remélem nem baj:

Ha gyűlölnél! de csupán nem szeretsz.
Fáj? Nem. A kínok kínos kínja ez.

                                                    ~Fodor Ákos

*Heather*

Csókold meg! Visszhangzott a fejemben George mondata. Mi az, hogy tetszem Jack-nek? Mi az, hogy ő mondja meg neki, hogy mikor csókoljon meg? Min lepődtem meg? Jack felállt, magához húzott és tényleg megcsókolt!  Amikor puha, rózsaszín –és igazán csókolni való- ajkai az enyémhez értek, szinte a fellegekben jártam. Barátság extrákkal… jutott eszembe. Agyam egyik része azt mondta: öld meg George-t, de a legnagyobb szikra a gondolataimban azt súgta: NE hagyd abba! Annyira jó volt, ahogy éreztem a közelségét, a teste melegét, ahogy biztonságban éreztem magam karjai között. Egy pillanatra minden tökéletes volt, de belegondoltam: mi értelme lenne, ha újra beleszeretnék? Egyszer már majdnem elveszítettem egy ballépésem miatt, mert jártunk… ezt nem akarom még egyszer! Csukva voltak a szemeim, de a könnycseppek ugyan úgy le tudtak gördülni az arcomon. Lassan tudtam csak eltolni magamtól, mert egy részem még mindig azt súgta, hogy szükségem van a csókjára -RÁ van szükségem. A közelségére, a biztonságos melegre és a puha, érzéki ajkaira. Amikor végleg elengedtem –még mindig csukott szemmel- utoljára végigsimítottam mellkasán.

- Mi a baj? –mormolta lágyan és megfogta mindkét könyökömet.

- Jack, én… ezt nem bírom! Ezt nem akarom! –kicsit erősen ellöktem magamtól és sírva szaladtam ki. Lefelé a lépcsőről megláttam Olive konyhában sürgölődő anyját, de figyelmen kívül hagytam. Amint kiértem a hűvös utcára, akkor kezdtem érezni a melegség hiányát. Szaladtam egyenesen a régi búvóhelyemre: Jack-el használtuk, mielőtt még elment volna Bristolba, de már biztos elfelejtette. A mi kis „tanyánk” egy házikó volt, a régi játszótéren. Senki nem járt ide, mert Londonban sokat esik és köd is szokott lenni, és ettől hátborzongatónak tartották ezt a helyet, de szerintünk éppen ettől volt gyönyörű és tökéletes, pont jó hely, ha egyedül akartunk lenni, távol a nagyváros zajától. Beültem a kicsi, mohás padra, felhúztam a térdeimet, átkaroltam őket és sírtam. Nem tudtam gondolkodni, de abban a percben nem is akartam. Az agyamra valami sötét köd telepedett és minden gondolatomat megemésztette. Ebből a mélységből egy ág reccsenése rántott ki. Lépteket hallottam, ahogy csattogtak a nedves avaron. Gondoltam, hogy biztos nem ide tart a léptek gazdája, de tévedtem. Jack benézett az ajtón, fogalmam sem volt, honnan jött rá, hogy itt vagyok. Sötét volt a házikóba, szóval összehúztam magam, hátha nem lát meg, de nem volt szerencsém. Bejött és leült mellém.

- Heather, én… nem tudom, mi ütött belém, csak elkapott a hév és… csak egy felelsz vagy mersz feladat volt! Nem történt semmi.

- Ahogy mondod! Semmi nem történt! Egyáltalán semmi! Nem szeretsz és én sem téged, ennyiről van szó. George meg van zavarodva, ha azt hiszi, tetszem neked. CSAK és KIZÁRÓLAG barátként szeretjük egymást, igaz? –mondtam a könnyektől fuldokolva. Apró düh lángja lobbant bennem, mert először azt mondja, hogy elkapta a hév –vagyis élvezte azt, amit csinált- a másikban pedig azt, hogy megbánta…

- Igen. Egyáltalán nem tetszel és látom, hogy én sem neked, de te vagy a legjobb barátom, nem akarlak elveszíteni egy ostoba játék miatt. –tette kezét a térdemre.

- Jack. Nem arról van szó, hogy nem tetszel. Nagyon is helyes vagy, de… ahogy mondtad: csak legjobb barátként. Semmi több. –ő sóhajtozott, mintha hazudna.

- Heather, lehet, hogy ez furán fog hangzani, de… - nem tudott többet mondani. Semmi jelét nem láttam rajta, hogy be akarja fejezni a mondatot, ezért nem is feszegettem a szálakat. Öt perc után még is folytatta: - Itt mondogatjuk egymásnak, hogy nem érzünk barátságnál többet a másik iránt, de nekem ennyi nem elég. Lényeg: én sem vagyok biztos benne, mit érzek, ezért arra gondoltam, hogy… le… letesztelhetnénk egymást. –halk volt, de a szavait szín tisztán ki tudtam venni a süvítő szél morajától is.

- Ezt hogy érted? –a sós könnycseppek már nem csordogáltak, hanem inkább az arcomra száradtak.

- Mondtam, hogy furán fog hangzani… - hajtotta le a fejét és felnevetett. Tényleg furán hangzott. –Tudod, Olive-knál belemerültem az érzésbe, hogy két év után újra csókolhatom a szád, de most tényleg ki kéne deríteni, hogy még mindig érzem-e azt a szikrát… irántad. Szikrát… miket beszélek? Tüzet! –meg akar csókolni? Megint? Jó ötletnek bizonyul végül is, hogy tisztázzuk, mi is van köztünk.

- Rendben. De, van egy feltételem. –emeltem fel mutatóujjam.

- Mi lenne az? –terült szét egy mosoly az arcán.

- Ha akármelyikünk azt érzi, hogy elértük a csúcspontot, mármint ahol már nem teszt a csók, hanem valódi és érzelmes, akkor leállunk. –kötöttem ki.

- Rendben. Oké, hogy kezdjük? Én kezdeményezzek, vagy te szeretnél? És, ha már itt tartunk, hogy szeretnéd? Hogy kéne elkezdeni? –olyan volt, mint egy kisgyerek, aki élete első csókjára készül. Olyan kis aranyos. Csak kuncogni tudtam. Mély levegőt vett, megfogta az állam, szemei pontosan bemérték ajkaimat és húzott magához. Amikor újra összeért a szánk, olyan volt, mintha a hideg talajt felváltották volna a lángok, és ha elengedtem volna Jack-t, akkor porrá égtem volna. Úgy húztam magamhoz a tarkójánál fogva, mintha lételemem lenne. Mintha csak nála találtam volna oxigént. Egy életnek tűnt az az öt perc, ahogy csókolt. De ellökött, nem hagyta, hogy tovább lélegezzek ajkain, mintha elvették volna tőlem a levegőt. A mellkasom összeszorult, gyomrom pici gombolyag lett. Ajkaim szomjasan kutatták még az övéit, de nem találták. Jack nem nézett rám. Ahogy eltolt, elfordult tőlem. Ami akkor a legrosszabb volt, hogy láttam, ahogy arca könnyektől lett nedves és ajkai szétnyíltak.

- Jack… - szólítottam meg, de nem felelt, csak kisétált, mintha mi sem történt volna. Száz-ezer darabra törtem szét és a darabok még apróbb szilánkokra… ezek a szilánkok belül martak szét, mintha lenyeltem volna egy törött üvegdarabot. Felálltam, de sírva rogytam a földre. Minden hang azt súgta a fülemben, hogy: UTÁL TÉGED! De nem sokára –levegőt alig kaptam- a hangok a fejemben elcsendesültek, ahogy a fények elsötétültek, úgy éreztem, zuhanok egy végtelen szakadékban. Még egy utolsó hangot hallottam, de nem tudtam azonosítani, hogy kié: HEATHER! És minden elsötétült…

10.Fejezet

Sziasztok kiscsibéék :3 Itt lennék a kövivel és igazából ennyi szóval Jó Olvasást!  PáPuszipááá! *ren*

*Olive*
Hónapok óta először töltök el több időt George-al  és azt kell mondanom nagyon élvezem. Akárhányszor nevet mindig megjelenik a pici nevetőránc az arcán és folyton próbál szóval tartani. Ezalatt a páróra alatt mindent elmeséltem neki a suliról, az osztálytársaimról és ő csak figyelt és hallgatta amit mondok.Egy idő után, viszont iszonyatosan elfáradtam és elnyúltam az ágyon ahova Georgie is követett.
-Emlékszel még mikor együtt aludtunk kiskorunkban?-mondta és nagy szemeivel  reakciómat leste. Testével egyre közelebb jött hozzám és kezeivel védelmezően zárt körbe.
-Igen emlékszem. És hiszed vagy sem hiányzik.Hiányoznak azok a végtelen éjszakát amiket végig beszéltünk a semmiről, vagy amikor egy pohár narancslével vártál reggel. Igaz akkor még kicsik voltunk és most már mások szemében biztos fura, hogy így fekszünk, de szerintem pont ettől különleges a mi barátságunk.
Azt, hogy ezek után mi történt nem tudhatom hiszem az álomvilág elragadott és delvitt engem egy körútra. Az álmomból is csak annyi maradt meg, hogy George állt a színpadon és nyújtotta a kezét felém. Aztán hirtelen ébredtem fel a szobámban velem szemben  Heather-el aki mondott valamit, de nem igazán értettem. Aztán a balomra néztem és megláttam a szorosan mellettem fekvő George-t amint békésen alszik és leesett miért volt olyan kétségbeesett arca Heather-nek.
-Heather ez nem az aminek látszik, hisz felismered őt nem?
De, hát fölösleges is volt neki akármit is mondani hiszen egy óra leforgása alatt mindenki megismert mindenkit a szobám piros helyett fehér lett a poroltótól,George haja olyan lett mint egy vattacukor én teljeseen eláztam....szóval hoztuk a formánkat. Miután mindent rendbe raktunk leültünk a földre és szerváltam egy üveget,hisz a felelsz vagy merszhez elengedhetetlen kellék az üveg. A felállás nem volt más,mint mellettem ült Jack a másik oldalamon Heather és velem szemben George.Ajátékközben többszöris egymásra néztünk ésszevak nélkül kommunikáltunk amikor nálam álltmeg az üveg.
-George felelsz vagy mersz? -reméltem,hogy felel,mert egyedül arra volt kérdésem a többire nemnagyon készültem rá.
-Háát...egyenlőre felelnék. -ezaaz!
-Szóval hány csajod volt mostanáig? Vagy van olyan perpill aki tetszik?
- Hát,igazából egy. De ő még mindig tetszik, de valahogy sose jön össze a dolog. Régóta bele vagyok habarodva és ő az aki tetszik is.Remélem ennyi elég lesz. -hű szóval George végülis foglalt.Én hülye azt hittem,hogy komolyan lesz esélyem egy ilyen kaliberű srácnál? Úgy látszik hülyébb vagyok,mint  gondoltam.
Ekkor viszont pördült az üveg és George-nál állt meg. Reméltem,hogy nem tőlem fog kérdezni hisz semmi kedvem ezek után ehhez, de ekkor rámnézett kacsintott és Heather-höz fordult.
-Szóval kicsilány.Felelsz vagy mersz?
-Én nem leszek olyan gyáva,mint te szóval merek.
-Hát oké. Akkor Jack tudom, hogy tetszik neked Heather ne tagadd! Most viszont be is bizonyíthatod. Menj oda és csókold meg!
Jack nem nagyon tétovázott felhúzta Heather-t, hogy előtte legyen megfogta a derekát magához húzta és megcsókolta. Me ketten George-alegy ideig figyeltük az eseményeket ám egy idő után belemelegedtek szóval felállt megfogta a a kezem lejebb vette a lámpa fényét és kihúzott a szobámból. A bejárati ajtón keresztül elhagytuk a lakást és kiléptünk a hűvös éjszakába.george látta rajtam, hogy fázok szóval levette a pulóverét és rámterítette és magához húzott,hogy még véletlenül se fázzak, így bóklásztunk órákon keresztül az utcákon míg meg nem láttuk a felkelő napot.

9. fejezet

Sziasztok! :D meghoztam a részt :D remélem tetszik! :D csak ennyit akartam :D 

by:me:D

*Heather*

Suliból ballagtam haza. Kár, hogy én gimibe járok, míg Jack-nek szünet van az egyetemen. Kicsit fura. Hiába voltam egyedül, mosoly ült az arcomon: tudtam, hogy nem a legszebb dolog, de meg akartam szívatni Olive-t. Amikor hazaértem, bedobtam a táskámat és felkiabáltam az emeletre: ELMENTEM!

                Odaértem Olive-k házához. A postaládán a ’Hugson’ felirat fogadott és egy ’Isten hozott’ felirat a lépcső tetején, az ajtó előtt a lábtörlőn. Aznap valahogy minden furcsa volt, legfőképpen az, hogy egy vörös merdzsó állt a felhajtón. Megremegtem, mert ismerős volt a kocsi.

                A lépcsők mellett Olive-k házát egy sövény választotta el a szomszéd udvartól. Pisszegést hallottam a bokrok mögül, ezért odakaptam a fejem.

- Heather, gyere már ide! –hallottam kicsit eréjesebben, de még mindig suttogva.

- Jack? –suttogtam. Odamentem, hogy megnézzem, és beigazolódott az állításom.

- Tudod a tervet? –dugta ki a fejét az ágak közül. Bólintottam és beharaptam a szám, nehogy hangosan felnevessek.

Visszamentem az ajtóhoz és csengettem. Olive anyukája nyitotta ki az ajtót:

- Szia, Heather! Olive fent van a szobájában, menj fel nyugodtan! –mosolygott és félreállt az ajtóból, hogy be tudjak menni.

- Jó napot Mrs. Hugson. Nagyon köszönöm. –mosolyogtam vissza és bólintottam, hogy megerősítsen a köszönetet.  Feltrappoltam a szoba ajtajáig és arcom komolyba ment át. Benyitottam, szinte csattant a kezem az ajtón és kiabáltam, ahogy a terv mondta:

- Ég a…. –szemeim kigubbadtak, nem hittem el, mit látok. - …ház. –kezem a levegőben maradt, majd erőtlenül hullott a megmerevedett testem mellé.

- Szia! –üdvözölt mosolyogva barátnőm, aki egy számomra teljesen ismeretlen srác mellett feküdt, de kiugrott onnan. Állam a padlót verte.

- Ööö… megzavartam valamit? –gyűjtöttem kis erőt, hogy meg tudjak szólalni. A srác is kipattant az ágyból, odaállt elém és végigmért.

- Heather, ez te vagy? :D Amikor utoljára találkoztunk még szoknyát hordtál, most meg, mint egy punk! :D –megnéztem én is. Beugrott…

- ÚRISTEN ÚRISTEN ÚRISTEN!!!!!!!!!!!  George a Union J-bőőőőől!!!!! WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!! NEM HISZEM EL!!!!!!!!!!  Nagyon nagy rajongótok vagyok!!!!!! Végigkövettem az X Factoros szerepléseiteket, a videó naplókat és a Carry You a csengőhangom!!!!!!!! –visítottam a srác arcába.

- Na ne kezd ezt el! –mondta a srác. –Heather, ne csináld már! –nevetett. –George vagyok! :D –csipkedte meg picit az arcát. –Ahj.. Homokevő Georgie. –bevillant egy kép Homokevő Georgie-ról. Hááát.. kicsik voltunk és volt egy fiú, Georgie. Mindig felrúgta a homokváramat és homokot evett. Olive-al elneveztük homokevő Georgie-nak. De őt már elég régen nem láttam… Jobban megnéztem, és tényleg hasonlított rá néhány vonásban, de az nem lehet… Homokevő Georgie-ért rajongtam?? :O

- Georgie? –mentem kicsit közelebb.

- Igen?

- El sem hiszem! Pubertás: kibaszottul jól csinálod! Bocsi a kifejezésért. Ha megbocsájtasz… - és megragadtam Olive karját, majd kirángattam a –szerencsére hangszigetelt- szoba elé majd becsaptam az ajtót.

- Wiiiiiii!!! Te gondoltad volna, hogy egyszer Homo Georgie-ból Szexi, híres, tehetséges, szívdöglesztő Georgie lesz? –örjöngtem.

- Mi van veled? Először is: miért kiabáltad, hogy ég a ház? Másodszor: állj le, már lestoppoltam!

- Hát ok. –és bementünk. –Georgie, Olive azt mondta, hogy ő már… -nem tudtam befejezni a mondatot, mert berontott Jack egy poroltóval és ránk fújta a habot- közben gonoszul nevetett.

- Jack, mi a francokat…? –kezdte Olive, de amikor leesett neki, hogy Jack újra itt van, felkiáltott: JACK! és ölelkeztek. Georgie széttárta a karjait és kérdőn nézett, mire mi is megöleltük egymást. Ő híres lett, de én még mindig köcsög vagyok, ezért a fülébe súgtam: most már engedhetünk homok közelébe is?  Nevetett, de kicsit szorított az ölelésén. Mikor elengedtük egymást mind a négyen, megint eszembe jutott valami.

- Olive, ugye ti nem… ? –gondoltam itt a szexre. 

8.Fejezet

Halihó!! Igyekezetem minél gyorsabban hozni a részt,de most is csak úgy sikerült, hogy barátnőmnél írom. :) Remélem tetszeni fog mindenkinek!! *ren*

-George!! Annyira hiányoztál! Amióta híresek lettetek alig gondolsz rám,nem is hívsz semmi.
-Ne legyél durcis! Ne tudd meg mennyiszer hiányoltalak! Annyiszor vágytam arra, hogy találkozzunk vagy csak halljam azt a sok hülyeséget tőled.És amúgy a fiúk is megőrültek tőlem mert a napokban mást sem hallottak csak,hogy mikor érek haza, hogy találkozhassak veled. Mert egy régi barátot mindig jó látni a környéken. Pláne ha az a játszóterünk közelében van. Tényleg nem megyünk oda?
-George! Tudd meg nekem is nagyon hiányoztál hiszen tudod, hogy nincs sok barátom csak Heather és persze Jack aki szintén nem volt itt...Amúgy szerintem is jó ötlet lenne meglátogatni a parkot most már veled-szemem sarkából Georgie-ra pillantottam, aki hirtelen elkapta a pillantását és a földet kezdte pásztázni. Nehogy azt mondja, hogy tetszem neki, mert valljuk be egy régi barátba elég fura lenne beleszeretni. Annyira más érzések vannak bennem iránta, olyan mintha a bátyám lenne vagy az unokatesóm. Bár valljuk be iszonyat helyes srác és nagyon kedves, törődő, megértő....úristen Olive most fejezd be!
-George!! Azért néha rám is nézhetnél. Nem hinném, hogy olyan érdekes lenne a föld. Képzeld, idefele jövet pár srác beszólt nekem, hogy milyen szép vagyok meg ilyenek. Annyira idegesítő, hogy mindennap beszólnak és megnéznek. Nem hinném, hogy annyira nagy szám lennék hisz nincsenek iszonyat jó modell lábaim és a testem se a legarányosabb. Mégis engem szemel ki magának mindenki és....áhh hagyjuk nem akarlak ezzel terhelni.
-Olive! Komolyan nagyon hülye vagy! Egészen kiskorodtól kezdve ismerlek és meg kell hagyni nagyon szexi csaj lett belőled. A lábaiddal szerintem koránt sincs semmi baj és a testeddel még inkább...Komolyan iszonyat jól nézel ki és a többi srác helyében én is megnéznélek!!! Komolyan sokat nőiesedtél mióta nem láttalak és iszonyat jó irányba változott a személyiséged is. Emlékszem 1-2 évvel ezelőtt lázadó korodban elég...hmm...bunkó voltál mindenkivel aki segíteni akart neked. De most itt állsz előttem totál megváltoztál és olyan kétségbeesett fejjel nézel rám, hogy komolyan megrémiszt mi történt veled amíg nem voltam itt. De most már itt leszek és menjünk mert látom mindjárt megfagysz.
-Annyira örülök,hogy itt vagy - igazából csak ennyi jött ki a torkomon, mert rögtön zokogásban törtem ki. Hogy, mégis mi miatt.....az elmúlt idő eseményei, a suliban lévő megaláztatások, George hiánya. Ez mind ami itt ebben a pillanatban kitört belőlem és olyan jó érzés volt egy srác vállán kisírni mindezt. George ölelésében meg pláne biztonságban éreztem magam és ahogy lassan támogatott haza sírásom is kezdett csillapodni. Otthon aztán leültünk az ágyam szélére és egymást ölelve aludtunk el.

7. fejezet

halihóó!! :D én hoztam az új részt, bocsi h késtem. :/ nagyon de nagyon köszönjük a sok megjelenítést!! :D köszii!! remélem tetszeni fog ez a rész is!! :D ez a rész hosszabb lett, mint amilyeneket eddig hoztunk..
by:me:D

*Heather*

- Hát te meg? –adtam neki kis levegőt azzal, hogy elengedtem.

- Jöttem látogatóba. Tudod, most kis szünet van az egyetemen. –mosolygott. Jack 20 éves, Bristolban jár egyetemre, ezért keveset látom. Régen, mielőtt felvették az egyetemre, itt lakott a szüleivel, a szomszédban. Finn volt a második legjobb barátom, Jack után, de ő is egyetemre ment Leedsbe és vele nem tartottuk a kapcsolatot.

   Hírtelen Jack a derekamat körbeölelte és mosolyogva nézett a szemembe. Lassan esett le a tantusz, de amikor megtörtént, megkérdeztem:

- Hogy jöttél be? –próbáltam mérges képet varázsolni arcomra, de közben a röhögő görcs szélén álltam.

- Anyudék sehol? –kérdezte egy nagy sóhaj után, a válasz csak egy fejrázás volt. –Akkor miért nem zárod be az ajtót, te buta? –mosolygott, de én mégis kihámoztam magam kezei közül.

- Akkor miért jöttél fel ilyen halkan? –meredtem rá újabb kérdésbombával megcélozva. Vállrántással válaszolt:

- Ijesztgetős kedvemben vagyok. –én is megrántottam a vállam.

- Nekem ez jó magyarázatnak tűnik. –és megint megöleltem. Benne és Oliveban bízok meg a világon a legjobban. Tudjátok, Olive lány, Jack fiú BFF.

     Hírtelen benyúlt a térdhajlatomba az egyik kezével, míg a másikkal a hátamat tartotta, és –szó szerint- feldobott az ágyamra. Kissé fájdalmasan értem meg az esést, de csak nevetni tudtam. Alig kaptam levegőt a röhögéstől, amikor Jack felkiáltott:

- Jön a bomba!!! –és már rugaszkodott is el.

- Ááá! –sikkantottam és éppen hogy csak el tudtam gurulni az ágy szélére, mert rajtam landolt volna.

    Rendesen visszamásztam és odabújtam hozzá. Elkezdett játszani a vasalt hajammal és magához ölelt. A mellkasára hajtottam a fejem és csak feküdtünk a sötétben… csak ketten… éreztem meleg leheletét és ezzel ő –tudatán kívül- hideg hullámokat küldött le a gerincemen. Sokan furcsának tartanánk a kettőnk közti barátságot, mert néhány dolgot kifejezetten úgy csinálunk, mint a szerelmesek: amikor ő vagy én hosszabb útra elutazunk, egymás száján csattan a puszi –de az nem csók!!! Amikor hazaérünk a hosszú utazásból, akkor kimegyünk egymás elé a vonatállomásra és ott szaladunk egymásnak es pörögve ölelkezünk.

   Amit még az emberek nem érthetnek igazán, az az, hogy mi miért vagyunk jóban egy szakítás után –főleg ennyire jóban. Hát, azért, mert mi mindig is legjobb barátok voltunk az ovi óta és mi eleve nem akartuk ezt tönkretenni egy szerelemmel, de egyszer úgy történt, hogy nyaralni voltunk és Jack hozta a turmixunkat, de elesett a küszöbben és az egész rám borult, de közben még annyira meg is szédült a srác, hogy rám esett és ajkaival tapasztotta be az enyémeket. Ebből csókolózás lett, de csak addig, amíg egy portás nő meg nem szólalt, hogy a mai fiatalok akárhol képesek lennének CSINÁLNI, ha nem lenne szabály. Mi nevetve felkeltünk a padlóról, én már menni akartam, de visszahúzott még egy csókra, szóval… így történt az eset. DE ettől még ugyan úgy szeretjük egymást barátilag J

- Juj! –ugrottam fel mellőle, kitudja, hány óra után.

- Mi a baj? –pislogott rám fáradtan. Ujjai a hajamban már robotként belejöttek a gyakorlatba, amikor én kipattantam.

- Fel kell hívni O-t, hogy itt vagy! –kaptam magamra egy pulcsit, mert, ahogy kibújtam a meleg teste mellől, elkezdtem fázni.

- Ne már!!! Minden meglepit elrontasz! –tettetett szomorúságot.

- Mijért? –én is lebiggyesztettem a számat.

- Mert azt akartam, hogy lepjük meg, mi ketten. –fogta meg kezeimet és emelte őket mellmagasságba.

- Együtt? –mosolyogtam.

- Együtt. –bólintott rá ő is mosolyogva. Viharként zúdultak a nyakamba az emlékek.

- Tudod, ez a jelenet kísértetiesen hasonlít arra, amikor felvettek téged Bristolba. –lehajtotta a fejét, gondolom visszapörgette az eseményeket.

* visszaemlékezés: 2012.szeptember 1. szombat*

- Jack! Itt van Heather! –kiabált fel Mrs. Harries az emeltre Jack-hez.

- Rögtön jövök! –hallatszott a válasz. –Vagy inkább nem! Jöjjön fel! –tipikus. Nevetve a földre néztem és elindultam a lépcső felé.

Kopp, kopp,  kopp…

- Gyere! –hallottam az ajtó belső feléből. Óvatosan kinyitottam az ajtót és megláttam Jack kipirult, de mégis fehér arcát, amint a pólót rakta bele a bőröndjébe, amit tőlem kapott: egy élénksárga póló, amin feketén díszeleg egy fekete „SMILE” felirat és alatta villog egy kacsintós smile.

- El sem hiszem, hogy elmész. –ültem le az ágya szélére, majd puhán végighúztam ujjam a fekete ’FILA’ feliratú bőrönd tetején. Nem bírtam ránézni… még nem vagyok kész rá, hogy elengedjem magam mellől!

- Én sem. –sóhajtott és mellém ült. Kezemet elvette a táskáról és az övébe vette, majd megpuszilta ujjperceimet. Legnagyobb meglepetésemre rögtön ez után felállt és engem is húzott magával. Kezeimet mellmagasságba emelte és azt mondta:

- Mindent meg tudunk oldani! Akárhányszor tudok, jövök haza! Mi ketten mindent le tudunk győzni. Heszen tudod: egy ember nem tud mindent megtenni…

- De több ember nem ismer lehetetlent. –mosolyodtam el. Ez volt a közös mottónk. A parkettázott talajra néztem, mosolyom lecsöppent az arcomon végigguruló könnycseppekkel együtt. Lassan egyik kezével elengedte enyémet és államhoz ért, hogy felemelje fejem, de a másik kezével ugyan olyan mereven tartotta az enyémet, mintha az odafagyott volna.

- Megoldjuk. –nézett mélyen szemembe és láttam, hogy az ő szemit is könnyek csípik, de ő próbált erős maradni és „nyelte” őket.

- Együtt? –fogtam két kezembe arcát.

- Együtt. –jelentette ki és úgy ölelt magához, mint még soha.

*visszaemlékezés vége*

  - Istenem, Jack! Te sírsz? –nevettem halkan és magam felé emeltem fejét.

- Nem… én csak… - nem engedte, hogy megemeljem arcát, amíg le nem törölte könnyeit a pulcsija ujjával. Olyan édes, amikor sír…

- Te csak? –mosolyogtam még mindig, véglegesen magam felé emelve arcát.

- Nem lett volna szabad, sajnálom! –szorított volna magához, de megakadályoztam.

- Mit? –kérdeztem.

- Elengedni… - és olyan erővel szorított, hogy minden egyes oxigénszilánkot kiszorított a tüdőmből.

- Jack, én… - toltam el.

- Te? –törölte meg ismét bekönnyezett szemeit.

- Nem haragszom! Én hagytam, hogy elmenj! –tényleg magamat hibáztattam azért, amiért fél évig megszakadt köztünk minden kapocs.

- Mit tehettél volna? Összetörted volna az egyetemről szóló álmaimat? –varázsolt műmosolyt arcára.

- Ha tudtam volna, hogy fél év után találkozunk megint, akkor szíves örömest. –újra megöleltem.

- Én meg megengedtem volna neked.

- Na akkor mondd csak, mi a terv! –nevetve húzódtam el.

- Akkor: te elmész O-hoz és én közben…

hello!! :D

sziasztok!! köszönjük a sok oldalmegjelenítést!! :D nagyon örülünk neki!! :D Renivel felváltva írjuk a bejegyzéseket és most rajtam lenne a sor, de most nem igazán érek rá :/ estére mindenesetre megpróbálom hozni :D köszi a megértést
by:me:D

6.Fejezet

Hello mindenki :D Itt lennék a következő fejezettel naggyon remélem, hogy tetszeni fog mindenkinek :)) Esetleg ha van valaki, akiolyan kedves és reklámozná a blogunkat...annak egy hatalmas ÖLELÉÉST küldök :3 *ren*

Amint hazaértem ledobtam a táskámat,majd kinyitottam a hűtönket hátha találok valami ehetőt. Rögtön meg is láttam egy joghurtot szóval  fogtam egy  kanalat és elkezdtem nyammogni rajta. Telefonomat előrángattam a zsebemből és megnéztem a Twitter-em.Annyira függő lettem mostanába....ez szerintem márbeteges. Szerencsére van 915 hűséges kis követőm akik  elviselik amiket állandóan kiirok :D Sajnos nem sokáig csodálhattam az oldalam hiszen ha ma még szeretnék naplót venni magamnak akkor el kell indulnom, a végén még bezár minden. Megfogtam egy vékonyabb pulcsit előkerestem táskámból a fülhallgatóm és már indultam is. Az utcán csodák csodájára alig voltak emberek pedig ilyenkor jócskán többen szoktak lenni. Fülembe csúsztattam fülhallgatóm majd kikerestem egy számot a lejátszási listámról és nagy léptekkel indultam neki a tavaszi délutánnak. Néhány perccel később emberi kiáltásokat hallottam magam mögül, gondoltam úgysem nekem szólnak hisz alig ismer engem valaki szóval tovább mentem persze a hangok nem hagytak alább. Egyre kiváncsibb lettem, hogy mégis kinek orditoznak ezek de belátom kár, hogy ennyire kiváncsi voltam. Amint kihúztem a fülhallgatót a fülemből megtudtam nem hiába nem hagyták abba akiabálást, hisz  mindegyik nekem szólt.
-Hé,cicababa nemakarsz eljönni velünk? Itt lakunk az emeleti részen csak egy félóra és mi máriselégedettek leszünk vele is és a mnunkáddal is.
-Azokkal a szép kislábakkal ne siessél márolyan gyorsan. Ki nem fogod találni mi mindent gondoltam el veled....és természetesen azokat a lábikókat se hagynám ki.-tudjátok ilyenkor mi a legnehezebb dolog? megállni, hogy ne szólj be nekik. Az évek során megtanultam,hogy csak magadnak csinálsz rosszat ha visszabeszélsz nekik hiszen ilyenkorészreveszik, hogy foglalkozol velük, és az egy kicsit sem jó. Lélegzetem kicsit lassitottaméstempómat nem túl gyorsan de gyorsitottam. Minél észrevehetetlenebb az, hogy félsz annál jobb. És láss csodát be is jött amit mondtam. Egy idő után megunták azt, hogy nem viszonzom frappáns beszólásaikat igy továbbálltak. Igazából örülök, hogy ilyen pancserek laknak itt a környékemen. Hisz, hogy tudná jobban megtanulni az ember, hogy hogyan védje meg magát ha nem gyakorolja?? Hála a jó égnek, hogy 10 perc után se volt semmiféle árulkodó jel, hogy követnének igy eljutottam az iroszeresbe. A papir-irószer boltban rögtön arra a részlegre siettem ahol a naplókat és egyéb füzeteket találom levettem egyet a polcról és siettem a kasszához. Természetesen ilyenkor kell elmennie kajálni, igy kénytelen voltam várni egyészen addig mig valaki be nem lépett a boltba. És ki más lettvolna mint az én legjobb fiúbarátom....George. 12 éve annak, hogy megismertem egy játszótéren. Éppen egy homokvárat épitettem amire szerintem gyönyörű kavicsokat raktam disz gyanánt amikor Ő  odalépett és ráugrott az én kis épitményemre.Akkor azon a napon nagyoon megharagudtam ráde másnak ugyanabban az időben beállitott egy szál pipaccsal és odajött hozzám, hogy odaadja nekem a tegnap miatt. Onnantól fogva minden áldott nap találkoztunk egészen a suliig. Amikor az elkezdődött sajnos külön kerültünkigy egyre kevesebbett tudtunk találkozni de attól függetlenül akármikor is összefutunk valahol mindig ugyanazzal a nagy mosollyal fogad.

5. fejezet

*Heather*
- Hey, nyusza! Mi jót csinálsz? –üdvözöltem barátnőmet a telefonban, közben erősen bámultam a laptopom monitorját, ami kékesfehéren világította meg a szobát, mert a lámpákat lekapcsoltam.
- Hali! Semmi különöset. Igazából bambultam. –hallottam, ahogy nevet a saját „viccén”.
- Neeem! Te nem szoktál csak úgy bambulni! Ez nem egy közönséges bambulás volt, igaz? Ébren álmodtál megint? –na, ne akarja beadni, hogy csak úgy elnézegette a falat unalmában. Ennyire már ismerem.
- Háát… fogjuk rá. –sóhajtott.
- Uuuuh, kiről? –bár nem néztem bele a tükörbe, éreztem, hogy szemeim felcsillannak. –Niall , igaz? Hol voltatok benne? Üzletben? Koncerten? Netalán tán... kádban? –nevettem el magam.
- Mi? Hova képzelsz? –hallottam a kamu meghökkenést a hangjában.
- Jaj, ne már! Ismerlek, nyusza! –kacsintottam, bár nem látta.
- Utálom, hogy ennyire ismersz. –nevetett. – De most tényleg nincs igazad. Ok. Niall. Őt eltaláltad. De hanyagoljuk a témát.
- Ok. Ha nem szeretnéd részletezni a „jó” fantáziád adatait, ne tedd. Ó, és milyen lett Kleo? Még mindig olyan hülye, mint régen? –mosolyogtam a telefonba.
- Nem! –szomorodott el.
- Ó, ne már! Miért mindig a jó emberek változnak meg? –húztam a számat, amerre csak tudtam.
- Sokkal rosszabb, mint volt! –buggyant ki belőle a nevetés.
- Te! Ne ijesztegess! Még a végén beájulok!
- Untyili puntyili puu. - oké, már megszoktam, hogy vannak kirohanásai, de ez már nekem is sok xDD.
- Oké, nyusza! Rád bízom.
- Mentem, csengetnek! Szia!!! –ordítva köszönt el.
- Hehe.. cső! –és én voltam az, aki kinyomta a telefont.
Lépteket hallottam a szobám ajtaja előtt. Szorosabban öleltem magamhoz a takarót, ami az ölemben feküdt, de rájöttem, ha valaki keres, az megtalál. Így is félős típus voltam, főleg az olyan napokon, mint a mai: péntek 13. + anyuék dolgoznak, így egyedül vagyok az egész házban. Lassan, hang nélkül lecsuktam a laptopot és a jobb oldalamra tettem az ágyon a párnára. A takarót leszedtem magamról. A mozdulataim során le sem vettem a szemem az ajtóról –vártam, hogy valaki benyit és gépfegyvert szegez rám, vagy leüt és elvisz mindent a házból, ami értékes, ami nagy veszélyt jelentene, tekintve anyu antik gyűjteményét. Óvatosan lekecmeregtem az ágyról, de az a fránya rugó, ami két napja kiugrott, megnyikorogtatta azt. A léptek hangja gyorsabb volt és egyre közelebbről hallottam őket. Az ajtóhoz sétáltam a kezemben az lekapcsolt, elemes asztali lámpámmal és szorosan a falnak szorultam. Úgy tartottam, mint egy baseball ütőt, felkészülve rá, hogy bármelyik percben lecsapjak vele –de belül reménykedtem, hogy csak anyu ért haza.
Az ajtó megnyikordult, a fény úgy szökött be a kis résen, mint villám, amikor belecsap a poros pusztába. Egy fekete, Converse All Star lépett be, és én meg készültem leütni a viselőjét, de a lámpa kiesett a kezemből.
- Így kell üdvözölni egy régi ismerőst? –nevetett, de nem humorból. Egy darabig nem tudtam megszólalni, csak tátott szájjal megöleltem.
- Jack! –kiabáltam, minél hangosabban és erősebben szorítva… exemet. A szakítás óta is olyan, mint a testvérem…

HALIHÓÓ!

HALIHÓÓ! 

Mostantól fel lehet iratkozni a blogra!! :D Remélem lesztek egy páran. puszi: Reni

4. fejezet

4. Fejezet 

Tudoom..egy ideje nem voltam! De, angol vizsgáim voltak..stb..stb. A lényeg, hogy itt lennék az új résszel :D Jó nyáriszünetet mindenkinek és remélem attól függetlenül követni fogjátok még a történetünket :D pux: Ren

Még egy hónap a várva várt napig. Teljes 31 nap amit végig kell szenvednem a suliban Heather és az ő hülyesége nélkül. Az osztályban ahol 30 ember körül forog az élet és mi 3-an akik ugye a "nyomik" társaságát alkotjuk hogy is mondjam le vagyunk szarva. Soha az életben nem kiváncsiak a véleményünkre de még csak nem is néznek ránk, olyanok vagyunk a szemükben, mint egy váza a polcon..csak helyet foglalunk. Bár amióta megkaptam a jegyeket hirtelen persze mindenki tudni akar róla, hogy hova megyünk, mikor, hol fogunk ülni..stb..stb. A kis felszines cicababák akik Harry-t is arról ismerik csak fel, hogy a kis "cukifiú" Niall-ről meg azt se tudják az ki...de azért a kedvenc zenekaruknak tartják a VÁN DÁJREKSÖNT. Na szép. Ma reggel is ugyanazzal az egyhangúsággal keltem ki az ágyamból majd rángattam ki a szekrényből egy rövidgatyát és egy pólót. Amint kinyitottam az ablakom persze rögtön rájöttem, hogy ez korántsem jó döntés hisz zuhog az eső,mint kb mindig szóval vissza a szekrényhez...csőgatya elő, kardigán kiráncigál, haj felköt szolid smink és már indulhatnék is ha a Twitter nem várna olyan kecsegtetően rám. Hatalmas sóhajjal felnyitottam laptop-om tetejét és dúdolgattam amig be nem töltődött a net. Gyorsan végig néztem mégis mi történt..persze nem sok, a követőim száma se nagyon akart a 900-tól  eltávolodni úgyhogy kikapcsoltam hűséges kis gépem kirohantam az előszobába megpusziltam macskámat és az én kis töpszli kutyulim és már indultam is. A papir iroszeresnél várt barátnőm a telefonjával a kezében majd mikor meglátott rohanni kezdett és egy nagy lendülettel a nyakamba ugrott. Hitetetlen, hogy mégis honnan van ennyi energiája egy embernek amikor énállva el tudnék aludni..de hát ő tudja. hatalmas mosollyal az arcomon elkezdtem mesélni, hogy megyek a koncertre méghozzá 1hónap múlva...amikor Ő felnézett csillogó szemmel rámpillantott és röhögni kezdett.
-Figyi  Olive..ha lesz Twitter kérdés..öhm..megkérdezed majd, hogy mégis igaz-e amit Liam...khmmm....tudod milyéről mondanak??
-Kleo!!! Nem lehetsz ilyen hülye!! Nem..nem fogom..még nem!! :D Majd egyszer ha esetleg tudok velük személyesen is találkozni talán. De akkor se szivesen oké?? Elég hülyén jönne ki. Nem gondolod?
Amúgy láttad az új képeket.......
Hazafele úton a vizes betonutat néztem miközben azon gondolkoztam milyen lenne ha egyszer az életben észrevenne Niall vagy Zayn de inkább Niall. Najó..megint eltértem. Szóval, most gondoljunk bele én és Niall maga a tökély Horan és Olive átlagos Hugson.Nem valami igéretes pár pláne, pláne hogy a sajtó biztos kikészitene avval, hogy állandóan a hibáimról irnának. Olive-nek milyen vastag a combja, átlagos a mérete és tovább. De ha mégis az biztos, hogy nagyon szeretném Őt és a többieket is. Hisz tudom, hogy minden fiú birja ha egy csaj jóba van a haverjaival. Liam lenne a legjobb barátom és lelkitársam, Louis a poéngyáros és egyben a haverom, Harry szerintem akivel állandóan buliznék és beszélgetnék neki Heather-ről, Zayn meg a nem is tudom...ő mindig is a kedvencem volt világéletemben de a cigizés és ahogy néha viselkedik..... Na de ki hiv ilyenkor?? Heather.

3. fejezet

*Heather* 
- Na mizu mizu mizu? –huppantam be barátnőm mellé a George st. sarkán lévő Harry’s kávézóba. Ez volt a kedvenc helyünk, ami vicces, mert az egyik 1D tagot is így hívják. 
- Adjon Istön jó estít drága barátosném! –nevetett. Amióta –kb. 3 éve- az unokatesómék farmján voltunk, néha elkezd így beszélni. Persze mindig jót nevetünk a végkifejleten. 
- Estít drága barátom, estít! Hogy ityeg a fityeg? 
- Fityeg az, ha fityegtetik! –oké, itt gondoltam azt, hogy ezt a társalgást kevésbé nyilvános helyen kéne folytatni. 
- Éééés…. tudom a választ, de… várod a koncertet? –virult a képem.
- Hülye kérdés két forint! –vágott hozzám egy párnát.
- A kétforintost kivonták a forgalomból. Adok egy ötforintost és akkor kérdezhetek kettőt meg egy felet?
- Egy felet? Hogyan?
- Megoldom. –kacsintottam rá.
- Ilyet is csak te tudsz megoldani. –nevetett és belekortyolt a jegeskávéjába. 
Két napja kaptuk meg a jegyeket. Mint egy álom… wow… Gondoljatok csak bele: ott állsz/ülsz, koncertjegy a kezedben, az örömtől megszólalni sem tudsz, mert tudod, hogy életed legszerencsésebb és legjobb napja lesz…. felbecsülhetetlen. 
De félek is…  mi lesz, ha O-nak minden álma teljesül és összejön Zayn-el –ő a kedvence, de Niall stílusát jobban bírja- és én meg tartom nekik a gyertyát, amikor… na…. szóval mindenki érti… és, az én álmom, hogy egyszer beletúrjak Hazz fürtjei közé… csak álom marad?? Tiszta hülye vagyok, hogy egyáltalán belegondoltam abba, milyen lenne vele járni… csókolni az ajkait… érinteni a forró/hideg –mert nem tudom xDD –testét…. annyi lányt megkaphat. Miért pont én kellenék neki?

Héj, mindenki! Bocsi, hogy rövidek a részek, de nincs sok időm itt irogatni, de megígérem, hogy egy-két rész után hozunk hosszabbakat :D Ha tetszik akkor oszd meg oldalakon, barátaidnak mesélj róla stb. stb. :D előre is köszönöm :3 KÖSZÖNJÜK!! :D 

by:me:D 

Hey! :D

Hey everyone! :D szóval. én vagyok a társszerkesztő :D nagyon de nagyon tetszik Reni sztorija-ami megtörtént vele- mert... ok nem mondom el, mert majd kiderül a blogból :D nagyjából igaz sztorikon alapul :D ha én írok egy részt, akk így jelölöm magam: by:me:D csak ennyit akartam.. csősztök! :D

2. fejezet

2.Fejezet

Itt is lennénk vele :) Az ötlet mind-mind *réka* fejéből pattant ki én meg csak leirtam ami történt velem :DD
A kövit hozzuk ahogy tudjuk :D pux:*ren* és *réka*

Hazafele menet egyetlen dolog járt az eszemben azok a koncert helyszinek. Volt egy ami annnyira nagyon felkeltette az érdeklődésem de komolyan, hogy szerezzek pénzt. Ám ebben a pillanatban egy nagy orditást hallok és már is a földön kötöttem ki. Amint felmeltem a fejem egy dolgot láttam Heather nagy mosolyát és kivörösödött fejét ahogy rajtam nevet.A pláza egyik folyosóján megláttam egy hatalmas jegyirodát ahol nem egy ember állt ám Heather elrángatott úgyhogy beszálltunk a liftbe és elindultunk a parkolóba. A bátyja kivételesen pontban ott volt értünk. Azt a sok szatyrot bedobtuk hátra aztán behuppantam barátnőm mellé a kocsiba. Amint odaértünk hozzájuk berohantam a szobájába és bekapcsoltam laptopját. Zenéket válogattam ki és állitottam be folyamatos lejátszásra majd felmentem facebookra. Egyetlen egy dolog szúrta ki rögtön a szemem....a következő One Direction koncert helyszine és árai, Nem is olyan drágák döbbenetemben felsikitottam amire Heather lelökött az ágyról felkapta a gépét olvasott pár percig majd kifutott a szobából A lépcsőn hatalmas dörömbölést hallottam majd beszéd..beszéd...beszéd..újabb dobogás ls Heather.-Jó, okés Olive! Most ülj le és fújd ki a levegőt. Anyám azt mondta, hogy MEHETÜNK A KONCERTRE!!!! Apám rendeli majd a jegyeket és természetesen neked is. A vizsgákkal meg ne foglalkozz angolból és németből igy is nagyon nagyon stréber vagy és okos....! Szóval ez a 4 nap semmmit sem árthatna neked.-M-i-v-a-n?? Leragadtam ott, hogy mehetünk a koncertre! MEHETÜNK A KONCERTRE!!! Heather mehetüüüüünk!!!!!