*Heather*
- Hey, nyusza! Mi jót csinálsz? –üdvözöltem barátnőmet a telefonban, közben erősen bámultam a laptopom monitorját, ami kékesfehéren világította meg a szobát, mert a lámpákat lekapcsoltam.
- Hali! Semmi különöset. Igazából bambultam. –hallottam, ahogy nevet a saját „viccén”.
- Neeem! Te nem szoktál csak úgy bambulni! Ez nem egy közönséges bambulás volt, igaz? Ébren álmodtál megint? –na, ne akarja beadni, hogy csak úgy elnézegette a falat unalmában. Ennyire már ismerem.
- Háát… fogjuk rá. –sóhajtott.
- Uuuuh, kiről? –bár nem néztem bele a tükörbe, éreztem, hogy szemeim felcsillannak. –Niall , igaz? Hol voltatok benne? Üzletben? Koncerten? Netalán tán... kádban? –nevettem el magam.
- Mi? Hova képzelsz? –hallottam a kamu meghökkenést a hangjában.
- Jaj, ne már! Ismerlek, nyusza! –kacsintottam, bár nem látta.
- Utálom, hogy ennyire ismersz. –nevetett. – De most tényleg nincs igazad. Ok. Niall. Őt eltaláltad. De hanyagoljuk a témát.
- Ok. Ha nem szeretnéd részletezni a „jó” fantáziád adatait, ne tedd. Ó, és milyen lett Kleo? Még mindig olyan hülye, mint régen? –mosolyogtam a telefonba.
- Nem! –szomorodott el.
- Ó, ne már! Miért mindig a jó emberek változnak meg? –húztam a számat, amerre csak tudtam.
- Sokkal rosszabb, mint volt! –buggyant ki belőle a nevetés.
- Te! Ne ijesztegess! Még a végén beájulok!
- Untyili puntyili puu. - oké, már megszoktam, hogy vannak kirohanásai, de ez már nekem is sok xDD.
- Oké, nyusza! Rád bízom.
- Mentem, csengetnek! Szia!!! –ordítva köszönt el.
- Hehe.. cső! –és én voltam az, aki kinyomta a telefont.
Lépteket hallottam a szobám ajtaja előtt. Szorosabban öleltem magamhoz a takarót, ami az ölemben feküdt, de rájöttem, ha valaki keres, az megtalál. Így is félős típus voltam, főleg az olyan napokon, mint a mai: péntek 13. + anyuék dolgoznak, így egyedül vagyok az egész házban. Lassan, hang nélkül lecsuktam a laptopot és a jobb oldalamra tettem az ágyon a párnára. A takarót leszedtem magamról. A mozdulataim során le sem vettem a szemem az ajtóról –vártam, hogy valaki benyit és gépfegyvert szegez rám, vagy leüt és elvisz mindent a házból, ami értékes, ami nagy veszélyt jelentene, tekintve anyu antik gyűjteményét. Óvatosan lekecmeregtem az ágyról, de az a fránya rugó, ami két napja kiugrott, megnyikorogtatta azt. A léptek hangja gyorsabb volt és egyre közelebbről hallottam őket. Az ajtóhoz sétáltam a kezemben az lekapcsolt, elemes asztali lámpámmal és szorosan a falnak szorultam. Úgy tartottam, mint egy baseball ütőt, felkészülve rá, hogy bármelyik percben lecsapjak vele –de belül reménykedtem, hogy csak anyu ért haza.
Az ajtó megnyikordult, a fény úgy szökött be a kis résen, mint villám, amikor belecsap a poros pusztába. Egy fekete, Converse All Star lépett be, és én meg készültem leütni a viselőjét, de a lámpa kiesett a kezemből.
- Így kell üdvözölni egy régi ismerőst? –nevetett, de nem humorból. Egy darabig nem tudtam megszólalni, csak tátott szájjal megöleltem.
- Jack! –kiabáltam, minél hangosabban és erősebben szorítva… exemet. A szakítás óta is olyan, mint a testvérem…
- Hey, nyusza! Mi jót csinálsz? –üdvözöltem barátnőmet a telefonban, közben erősen bámultam a laptopom monitorját, ami kékesfehéren világította meg a szobát, mert a lámpákat lekapcsoltam.
- Hali! Semmi különöset. Igazából bambultam. –hallottam, ahogy nevet a saját „viccén”.
- Neeem! Te nem szoktál csak úgy bambulni! Ez nem egy közönséges bambulás volt, igaz? Ébren álmodtál megint? –na, ne akarja beadni, hogy csak úgy elnézegette a falat unalmában. Ennyire már ismerem.
- Háát… fogjuk rá. –sóhajtott.
- Uuuuh, kiről? –bár nem néztem bele a tükörbe, éreztem, hogy szemeim felcsillannak. –Niall , igaz? Hol voltatok benne? Üzletben? Koncerten? Netalán tán... kádban? –nevettem el magam.
- Mi? Hova képzelsz? –hallottam a kamu meghökkenést a hangjában.
- Jaj, ne már! Ismerlek, nyusza! –kacsintottam, bár nem látta.
- Utálom, hogy ennyire ismersz. –nevetett. – De most tényleg nincs igazad. Ok. Niall. Őt eltaláltad. De hanyagoljuk a témát.
- Ok. Ha nem szeretnéd részletezni a „jó” fantáziád adatait, ne tedd. Ó, és milyen lett Kleo? Még mindig olyan hülye, mint régen? –mosolyogtam a telefonba.
- Nem! –szomorodott el.
- Ó, ne már! Miért mindig a jó emberek változnak meg? –húztam a számat, amerre csak tudtam.
- Sokkal rosszabb, mint volt! –buggyant ki belőle a nevetés.
- Te! Ne ijesztegess! Még a végén beájulok!
- Untyili puntyili puu. - oké, már megszoktam, hogy vannak kirohanásai, de ez már nekem is sok xDD.
- Oké, nyusza! Rád bízom.
- Mentem, csengetnek! Szia!!! –ordítva köszönt el.
- Hehe.. cső! –és én voltam az, aki kinyomta a telefont.
Lépteket hallottam a szobám ajtaja előtt. Szorosabban öleltem magamhoz a takarót, ami az ölemben feküdt, de rájöttem, ha valaki keres, az megtalál. Így is félős típus voltam, főleg az olyan napokon, mint a mai: péntek 13. + anyuék dolgoznak, így egyedül vagyok az egész házban. Lassan, hang nélkül lecsuktam a laptopot és a jobb oldalamra tettem az ágyon a párnára. A takarót leszedtem magamról. A mozdulataim során le sem vettem a szemem az ajtóról –vártam, hogy valaki benyit és gépfegyvert szegez rám, vagy leüt és elvisz mindent a házból, ami értékes, ami nagy veszélyt jelentene, tekintve anyu antik gyűjteményét. Óvatosan lekecmeregtem az ágyról, de az a fránya rugó, ami két napja kiugrott, megnyikorogtatta azt. A léptek hangja gyorsabb volt és egyre közelebbről hallottam őket. Az ajtóhoz sétáltam a kezemben az lekapcsolt, elemes asztali lámpámmal és szorosan a falnak szorultam. Úgy tartottam, mint egy baseball ütőt, felkészülve rá, hogy bármelyik percben lecsapjak vele –de belül reménykedtem, hogy csak anyu ért haza.
Az ajtó megnyikordult, a fény úgy szökött be a kis résen, mint villám, amikor belecsap a poros pusztába. Egy fekete, Converse All Star lépett be, és én meg készültem leütni a viselőjét, de a lámpa kiesett a kezemből.
- Így kell üdvözölni egy régi ismerőst? –nevetett, de nem humorból. Egy darabig nem tudtam megszólalni, csak tátott szájjal megöleltem.
- Jack! –kiabáltam, minél hangosabban és erősebben szorítva… exemet. A szakítás óta is olyan, mint a testvérem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése